Főképp a védekezésre helyezte mindkét csapat a hangsúlyt a szerdai kupacsata alatt. Bő negyed óra után Dobos távoli lövését kellett védenie Horváthnak, majd Németh Márió került lövőhelyzetbe a túloldalon, de nem találta el a labdát. Pár perccel később Tischler viszont igen, a közeli fejesnél Molnár-Farkas mutatott br bravúrt, majd az ismétlést a gólvonalról mentette a szegedi védelem. Még a szünet előtt Németh Márió beadásnak szánt lövése a kapufáról vágódott vissza, majd kiegyenlített mezőnyjátékot követően Haruna is eltalálta a lécet: Dobronoky megiramodása után centerezett, ahol Haruna lövése után a keresztlécet találta el. Nem hozott gólt a 90 perc, így a szabályok értelmében jöhetett a hosszabbítás – a ráadás első 15 perce alatt sem láthattunk sok veszélyes próbálkozást, egyre több jel utalt arra, hogy itt bizony büntetők döntenek.
Egyetlen perc volt már csak hátra a 120-ból, amikor egy kisszöglet után passzolták középre a labdát a hazaiak, a keresztbe lőtt labdára pedig a hosszún érkezett Soltész, aki közelről a kapuba gurított, ezzel megszerezte a vezetést a csapatának, 1-0. Dobronokynak még volt egy lapos lövése, amit Horváth védett,ez volt a meccs utolsó eseménye: a 120. percben szerzett góllal a Budafok jutott a legjobb 16 közé, ezzel a Szeged-Csanád GA számára véget ért a kupasorozat.
MOL Magyar kupa, 4. forduló
13.30
Budafok–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–0 (0-0, 0-0)
Budafok, vezette: Hanyecz Bence (Theodorosz, Király).
Budafok: Horváth A. – Horgosi (Filkor, 110.), Jagodics M., Romic – Margitics (Csonka, 78.), Soltész I., Oláh B., Németh M. (Kovács D., 70.), Kalmár O. (Horváth O., 70.) – Györgyi A. (Adorján K., 91.), Tischler (Takács R., 78.).Vezetőedző: Mátyus János.
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Kővári, Temesvári, Szilágyi, Beronja – Simon Á. (Farkas A., 90.), Sipos Sz. – Dobos Á. (Dobronoky, 69.), Szatmári L. (Bitó M., a szünetben), Pintér Á. (Papp Á., 69.) – Daru (Haruna, a szünetben). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gól: Soltész (120.).




