NB III tabella megtekintése

Döntetlennel zárta az évet a HFC

Második helyen telelnek.

A félidő közepén Oroszt csak szabálytalanul tudták megállítani a hazaiak, és mivel ezt a büntetőterületeten belül tették, tizenegyest lőhetett a HFC. A megítélt büntetőt Irmes magabiztosan lőtte kapuba. Hiába volt aktívabb a HFC, nem tudott előnnyel bemenni a szünetre, miután négy perccel a félidőt megelőzően egy szöglet után egyenlíteni tudott az Újpest II.

A szünet után ugyan mindent megtett a HFC, de újabb gól már nem született – döntetlennel fejeződött be így az év utolsó bajnokija a vásárhelyiek számára. Mivel az Iváncsa legyőzte a Szekszárdot, mindez azt jelenti, hogy bár szinte a teljes őszi szezont az első helyen töltötte a Vásárhely, az Iváncsa az őszi bajnok, a HFC pedig egy ponttal lemaradva, a második helyen telel.

NB III., Közép csoport, 20. forduló

11.00

Újpest FC II.–Hódmezővásárhelyi FC 1–1 (1-1)
Budapest, Újpest labdarúgó sportcentruma, vezette: Maml Zoltán (Halmai, Topálszki).
Újpest II.: Miklósi – Horváth B., Eckl, Szűcs, Boumal, Mucsányi (Qasim, 76.), Geiger (Tölgyes, 64.), Lukáts, Tamási (Burzi, a szünetben), Dékei (Hajdi, 76.), Tóth Á. (Simon, 59.) Edző: Mundi Viktor.
HFC: Deczki – Tapiska (Bata, a szünetben), Hunya, Irmes, Orosz, Povázsai, Pesuth (Erhardt, 84.), Zabari (Antman, a szünetben), Szabó P., Hegedűs (Schildkraut, a szünetben), Barta (Kenderesi, 84.). Edző: Antal Krisztián.
Gól: Tóth Á. (40.), ill. Irmes (23., 11-esből).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14