NB III tabella megtekintése

Győzelemmel búcsúzott a közönségtől a HFC

Eldőlt, nem lehet bajnok a HFC.

Nem okozott gondot a Bánk-Dalnok LA legyőzése a Hódmezővásárhelyi FC-nek: ugyanakkor a HFC már tét nélkül vághatott neki a délutáni meccsnek, mivel az Iváncsa délelőtt legyőzte a Kecskemét II.-t, így megnyerte a bajnokságot, a vásárhelyiek pedig biztosan ezüstérmesek lesznek a szezon végén.

Ennek ellenére az első tíz percben kétszer is betalált a HFC, amely a folytatásban is dominálta a meccset, és végül magabiztosan győzte le a már biztos kiesőt – így győzelemmel búcsúzott el saját közönségétől erre a szezonra. A HFC-nek még egy meccse maradt a szezonból, ezen éppen az Iváncsa otthonában lépnek pályára – ám már tét nélkül.

NB III. Közép csoport, 36. forduló

17.00

Hódmezővásárhelyi FC–Bánk-Dalnoki LA 4–1 (2-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Muhari Gergő (László, Pogonyi).
HFC: Deczki – Vastag, Ondrejó (Barta, 60.), Bogdán (Pesuth, 72.), Schildkraut (Vladul, a szünetben), Bata (Borbás, 66.), Szabó P., Irmes (Tapiska, 60.), Zámbori, Juhász, Rabecz. Edző: Antal Krisztián.
Bánk-Dalnoki LA: Darabont D. – Seres, Darabont G., NagY B. (Nguyen, 66.), Molnár T. (Barát, a szünetben), Fellegi, Tadeo (Sándor, a szünetben), Frey, Török, Széchenyi, Hajdú. Edző: Tábori Ákos.
Gól: Rabecz (2., 88.), Zámbori (9.), Irmes (47.), ill. Barát (85.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14