NB III tabella megtekintése

NB II.-es ellenféllel meccselt a HFC

Kétszer 60 percet játszottak.

Szombaton délelőtt az NB II.-ben érdekelt Tiszakécske vendége volt a Hódmezővásárhelyi FC: az eredeti tervek szerint a Bács vármegyeiek két részre osztották volna a csapatukat, és két meccset játszottak volna, de a Szolnok elleni találkozó elmaradt, így a délutánra kiírt meccset korábbra hozták, és kétszer hatvan percet játszottak a csapatok.

Bár a Tiszakécske kezdett aktívabban, bő fél óra játék után mégis a HFC szerzett vezetést: ekkor Tóth Dániel szerzett vezetést az egyre bátrabban és veszélyesebben játszó HFC-nek. Csupán két percig vezetett a HFC, amikor Hleba kapáslövésével egyenlítettek a hazaiak, majd hatvan perc után sort cseréltek a felek. 70 perc után Zamostny fejesével fordított a Tiszakécske, majd rövid időn belül két büntetőt kaptak a hazaiak, amivel növelték előnyüket. A 120 perces meccs végjátékában további két gólt lőtt a Tszakécske, így 6-1 lett a vége.

A vásárhelyiek felkészülése szerdán hazai pályán folytatódik, amikor is a Békés vármegyei I. osztályú Orosházi MTK-ULE ékezik Vásárhelyre.

Tiszakécske–Hódmezővásárhelyi FC 6–1 (1-1)
Vásárhelyi gól: Tóth D.

(Fotó: HFC)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14