A román másodosztályú CSC Dumbravita volt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. ellenfele a szombat esti mérkőzésen.
Az első percekben súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a szegediek középpályása, Povázsai Zsolt.
A kevés lehetőséget hozó első félidőt követően Kapic lövésével szerezhette meg volna a vezetést a Szeged II., de a vendégek kapusa bravúrral védett. Rodic is hozzátette az övét, és úgy tűnt, nem hoz gólt a 90 perc: csakhogy a végén egy kavarodás után a román csapat betalált, ezzel pedig megnyerte a meccset.
Az NB III.-ban újonc szegedi csapat hétfőtől a gyulai Grosics Akadémián lesz edzőtáborban, majd szerdán a szintén harmadosztályú Körösladánnyal játszik tesztmeccset.
– Elég férfias, kemény ütközésekkel teli mérkőzést játszottunk. Elégedett lehetek a látottakkal, az egész héten jól dolgoztak a srácok. Több meccslabdánk is volt, de végül nem nyertük meg az összecsapást. A felkészülésünket jól szolgálta ez a találkozó, ugyanígy dolgozunk tovább – nyilatkozta a meccs után a klub honlapjának Andorka Péter, a csapat edzője.
Szeged-Csanád GA II. – CSC Dumbravita (román II.) 0-1 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum 1-es edzőpálya. Vezette: Borbás Bottyán Aurél.
Szeged-Csanád GA: Rodic – Nagy S., Heidrich, Gyuga, Povázsai, Maronyai, Csorba, Bakó, Szabad, Nagy D., Halász. Csere: Fízer, Szalontai – Kapic, Berta, Burai, Dudás, Lippai, Milenkovic. Albu. Vezetőedző: Andorka Péter.
Gól: Plokhotnyuk (87.).
(Fotó: Gémes Sándor)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




