A vármegyei I. osztály szomszédvári rangadója hullámzó első félidőt hozott: eleinte a hazaiak kontráiban mutatkozott veszély, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, majd Mityóknak kellett a léc alól kitolnia a labdát kétszer is. A folytatásban ugyan kiegyenlített játék zajlott a pályán, főképp a széleken próbálkozott mindkét gárda, többnyire sikertelenül. A hosszabbítás pillanataiban viszont megszerezték a vezetést a vendégek: egy jobb oldali szöglet után Róka érkezett, és csúsztatását már nem tudta védeni Mityók – a gól után le is fújta az első félidőt a játékvezető.
A szünet után sem változott érdemben a játék képe, kevés igazi ziccer adódott, majd a félidő közepén lemásolta ellenfele gólját az Ásotthalom: egy szögletre Király érkezett, és csúsztatott a kapuba, 1-1. Tíz perc volt csak vissza, amikor egy óriási védelmi hiba után labdát szereztek a hazaiak, Dobák farkasszemet nézhetett Misonnal, és értékesítette a ziccerét, 2-1. A rendes játékidő utolsó percében a csereként beszállt Csehó egy lecsorgót kapásból lőtt el, ami a felső lécet érintve hagyta el a pályát. A második félidő hosszabbításában is betalált a Mórahalom, egy felívelt szabadrúgást csúsztatott meg Bokányi, Mityók pedig csak beleérni tudott, a ráadás pillanataiban egalizáltak a vendégek – ezzel egy pontot megmentettek.
Bár kétgólos hátrányban volt a második félidő elején, végül három góllal nyert az Algyő a HFC II. ellen – a Tiszasziget pedig az utolsó percekben döntötte el a meccset Balástyán.
A megyekettőben magabiztosan nyert a Sándorfalva, de szintén négy góllal nyerte meg a szomszédvári derbit a Mindszent, igaz, a Mártély közel 70 percet emberhátrányban játszott. Szintén négygólos különbséggel győzte le a Csongrádot a Deszk is.
A megyehárom egyetlen mai meccsén nyert a Zákányszék, a megyenégy Homokháti csoportjában nagy vereséggel kezdett a címvédő Dóc, magabiztosan nyert az Újszentiván, míg a Tisza-Marosban az Ópusztaszer kezdett meggyőző különbségű sikerrel.
Vármegyei I. osztály
16.30
Ásotthalmi TE–Kéménygyártó-Mórahalom VSE 2–2 (0-1)
Ásotthalom, vezette: Borbás Bottyán Aurél (Kucsora, Pap).
Ásotthalom: Mityók – Horváth B., Kukli (Papdi, 62), Góra (Víg, 62.), Kothencz (Török, 86.), Dobák T. (Szász, 83.), Savanya, Király, Malatinszki D., Sándor, Malatinszki Á. (Vetstein, 62.) Edző: Hevesi Tibor.
Mórahalom: Mison – Tajthy (Pető, 72.), Trója (Mészáros, 57.), Görbe, Csizmadia (Fenyvesi, 76.), Holcsik (Tóth M., a szünetben), Nagy M., Ábrahám, Bokányi, Róka, Szalma (Csehó, 63.). Edző: Papp Endre.
Gól: Király (68.), Dobák T (80)., ill. Róka (45+1.), Bokányi (90+4.).
M-Perfect Home-Algyő–Hódmezővásárhelyi FC II. 5–2 (0-2)
Algyő, vezette: Bálint Dániel (Minda, Halász).
Algyő: Heckó – Vastag, Kiss R., Bozóki (Csányi A., 72.), Kardos (Bogdán, a szünetben), Pióker (Semjényi, a szünetben), Dudás (Daróczi, 82.), Deák, Csányi Á. (Buchholcz, 81.), Patai, Selyem. Edző: Fülöp Tibor.
HFC II.: Hegyes – Bánfi, Vastag R., Barna, Szabó I. (Bencze, a szünetben), Buzás, Rabecz (Kis D., 72.), Marton (Karácsonyi, 75.), Daraki (Török, 57.), Telek, Patkós (Pető, 58.). Edző: Horváth Zoltán.
Gól: Deák (54., 60.), Bozóki (62.), Patai (78., 83.), ill. Telek (14.), Barna (27.).
Balástya–Tiszasziget 1–3 (0-1)
Balástya, vezette: Maurer János (Gargya, Dobó)
Balástya: Mészáros – Szűcs Ti., Bitó, Szádeczky, Mágocsi, Bagi (Tóth P., a szünetben), Fekete (Faragó, 64.), Horváth Cs., Szántó (Sári, 57.), Tóth G., Vámos T. Edző: Kiss Máté.
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Nagy A., Bánfi (Drágity, a szünetben), Prozlik, Szabó D. (Buzsáki, 88.), Tóth I., Bálint, Berger (Szűcs Ta., 78.), Farkas F., Tóth J. Edző: Bány Tamás.
Gól: Bitó (84.), ill. Szabó D. (21.), Prozlik (86.), Szűcs Ta. (92.).
Vármegyei II. osztály
16.30
Sándorfalva–Röszke 4–0 (1-0)
Gól: Godó L. (41., 56.), Faragó-Barát Z. (47.), Varga D. (88.)
Tömörkény–St. Mihály 1–1 (1-0)
Gól: Szeri M. (12.), ill. Répás S. (73.).
Apátfalva–Algyő II. 0–1 (0-0)
Gól: Kovács M. (46.).
Mindszent–Mártély 4–0 (3-0)
Gól: Friedl M. (4., 11-esből), Sylmetaj L. (13.), Hortobágyi D. (40.), Rakozov K. (60.).
Kiállítva: Kovács A. (25., Mártély).
Deszk–Csongrád 5–1 (2-0)
Gól: Tarjányi M. (12., 32.), Martinkovics M. (62.), Télessy P. (89.), Laskovics M. (92.), ill. Kanász-Nagy M. (59.).
Vármegyei III. osztály
16.30
Zákányszék–Ruzsa 2–1 (1-0)
Gól: Pál A. (23., 76.), ill. Varró E. (55.).
Kiállítva: Vági Z. (81., Ruzsa).
Vármegyei IV. osztály, Homokháti csoport
16.30
Újszentiván–Tömörkény II. 8–1 (5-1)
Gól: Bartos N. (9., 35., 49., az elsőt és a harmadikat 11-esből), Galiba I. (21.), Rózsa R. (30.), Tranger Zs. (43.), Molnár G. (48.), Táncos B. (53.), ill. Bugyi D. (7.).
Csanytelek II.–Fülöp SE 1–4 (1-3)
Gól: Czombos P. (6.), ill. Tóth J. (22.), Szivák I. (35.), Vincze Zs. (38.), Varga P. (67.).
Kiskundorozsma II.–Dóc 9–1 (5-1)
Gól: Farkas Á. (29.), Pálinkó A. (32.), Szabó A. (33., 40., 50., a másodikat 11-esből), Csányi T. (45.), Oroszi L. (59., 85.), Farkas I. (75.), ill. Fodor M. (15.).
Tisza-Maros csoport
Pénteken játszották:
Hódmezővásárhelyi FC III.–Mindszent II. 1–2 (0-2)
Gól: Valaczkai Z. (75.), ill. Bagi I. E. (5.), Bagi II. E. (15., 11-esből).
16.30
Eperjes–MAS SE 4–2 (4-0)
Gól: Szilágyi S. (13.), Gyenge A. (36.), Jámborcsik E. (40.), Kabai I. (42.), ill. Szűcs L. (75.), Janó L. (77.).
Ópusztaszer–Kübekháza 7–1 (4-1)
Gól: Colta F. (30.), Bürgés J. (33., 41., 87.), Bereczki L. (43., 63.), Sebok-Robert L. (89.), ill. Bálint Á. (17.).
Buknicz Z. (16.), László D. (75., mindkettő Kübekháza).




