Immáron listavezetőként fogadhatja a Balástyát az SZVSE a vármegyei I. osztályban: a veretlenségét múlt héten elveszítő Tiszasziget az újonc Ásotthalomhoz látogat. A kupa után a bajnokságban is találkozik egymással az Algyő és a Bordány.
A vármegyei II. osztályban hazai pályán játszik az éllovas Sándorfalva, amely a tavaly még egy osztállyal fentebb szereplő UTC-t fogadja, míg a sereghajtó Zsombó a Mártély ellen próbálhatja megszerezni első pontjait.
A vármegyei III. osztályban Tiszaszigeten rendeznek rangadót, hiszen a hazaiakat, valamint a listavezető Baksot csak három pont választja el egymástól, idegenben játszik a dobogósok közül a Makó FC-Duocor-Givaudan és a Bordány II. is.
A vármegyei IV. osztály Homokháti csoportjában szabadnapos lesz az élen álló Újszentiván, a mögötte álló Kistelek-Dóc duó viszont éppen egymás ellen csatázik. A Tisza-Maros csoportban az Eperjes a címvédő Mindszent II.-t látja vendégül, a hibátlan mérleggel álló Tápé pedig a Pázsit ellen folytatja.
Vármegyei I. osztály
Szombat, 16 óra:
SZVSE-G-Falc Kft.–Balástya
M-Perfect Home-Algyő–DB Futball Bordány SK
Kéménygyártó-Mórahalom VSE–Hódmezővásárhelyi FC II.
Kiskundorozsma–Makó FC
Szentesi Kinizsi–FK 1899 Szeged-SZEOL
Vasárnap, 15 óra
Ásotthalom–Tiszasziget
Vármegyei II. osztály
Szombat, 16 óra
Röszke–Algyő II.
Zsombó–Mártély
Sándorfalva–UTC
Tömörkény–Csongrád
Apátfalva–Deszk
Mindszent–Csanytelek
A St. Mihály–Csengele mérkőzést elhalasztották.
Vármegyei III. osztály
Szombat, 14 óra
Sándorfalva II.–Szőreg-DSC
15 óra
Tiszasziget II.–Baks
16 óra
Forráskút–Öttömös
Zákányszék–Üllés
Vasárnap, 15 óra
Pusztamérges–Ruzsa
Szatymaz–DB Futball Bordány SK II.
Földeák–Makó FC-Duocor-Givaudan
Szabadnapos: a Csanádpalota.
Vármegyei IV. osztály, Homokháti csoport
Szombat, 15 óra
Kistelek–Dóc
16 óra
Gyálarét–Fülöp SE
Vasárnap, 15 óra
Csongrád II.–Kiskundorozsma II.
Tömörkény II.–Balástya II.
16 óra
Csanytelek II.–Domaszék
Szabadnapos: az Újszentiván.
Tisza-Maros csoport
Szombat, 16 óra
Eperjes–Mindszent II.
Ópusztaszer–Hódmezővásárhelyi FC III.
Kiszombor–Kübekháza
Vasárnap, 15 óra
MAS SE–Nagylak
16.30
Tápé–Pázsit SE




