NB III tabella megtekintése

Egymás riválisaival játszanak az NB III.-as csapatok

Idegenben folytatják a harmadosztályú Csongrád-Csanád vármegyei együttesek.

Vasárnap 15 órától következik az NB III. Dél-keleti csoportjának 10. fordulója: ezen a játéknapon mindkét gárda idegenben lép pályára, méghozzá a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. és a Hódmezővásárhelyi FC is segíthetne a másikon, ha megnyerné a saját meccsét.

A vásárhelyiek ugyanis szintén az alsóházba tartozó Füzesgyarmat vendégei lesznek, míg a Szeged II. a közvetlenül HFC II. mögött álló FC Dabas otthonában lép pályára.

A Vásárhely a helyzetek alapján nagyobb arányban is nyerhetett volna a Kecskemét II. ellen, a 2–1-es siker után pedig ismét esélyesként léphetnek pályára a Békés vármegyei gárda otthonában. A gyarmatiak hat elveszített meccs után szereztek pontot az elmúlt fordulóban, miután döntetlent játszottak a Vasas II. vendégeként.

A Szeged-Csanád GA II. ahhoz a Dabashoz utazik, amely ugyan ötödik helyen áll a tabellán, viszont a legutóbbi két meccsét rúgott gól nélkül veszítette el – sőt, összesen 9 gólt kapott a két meccsen.

Vasárnap tehát mindkét csapat helyzete javulhat, és amennyiben mindketten begyűjtenék a három pontot, azzal a vármegye másik képviselőjének is sokat segítenének.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14