NB II tabella megtekintése

Számos hiányzója lesz a Szeged-Csanád GA-nak

A Szentlőrinchez utazik a szegedi csapat.

A 9. fordulót rendezik a hétvégén az NB II.-ben, vasárnap 13 órától a Szentlőrinc otthonában folytatja a szezont a Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

Kiválóan rajtolt az újonc Szentlőrinc a másodosztályban, majd az utolsó két találkozóját ugyan elveszítette, de 14 pontjával a tabella második helyéről várhatja a folytatást. A Szeged-Csanád GA ugyan hét meccse veretlen, de ezek közül csak kettőt tudott megnyerni a csapat – a legutóbbi három találkozóján például egyaránt döntetlenre végzett.

– Komoly sérüléshullámmal kell szembenéznünk, ugyanakkor ez lehetőséget ad arra, hogy bebizonyítsuk, mély kerettel rendelkezünk. Gajdos Zsolt, Óvári Zsolt, Kurdics Levente, Onódi Ákos és Sándor Márton továbbra sem bevethető. A Gyirmót elleni mérkőzésen pedig a kapusunk, Molnár-Farkas Tamás mellett Papp Áron és Lamin Sarr is megsérült. Papp gólpasszal tért vissza a kezdőbe, most mégis nélkülöznünk kell.A korábbi mérkőzésen Lacza Alex játszott a posztján. Pozitívum, hogy számos helyzetet kidolgoztunk és Palincsár Martin az első kezdő mérkőzésén betalált. A vasárnapi azonban egy teljesen más összecsapás lesz. A Szentlőrinc elsősorban hosszú labdákkal operál. A BVSC elleni találkozóból tanulva nem vehetjük fel az ellenfél stílusát. Játszanunk kell, méghozzá előrefelé! Kulcsfontosságú, hogy védekezésben elhárítsuk a hosszú labdákat, utána viszont a saját elképzeléseinknek megfelelően támadjunk – nyilatkozta a klub honlapján Michael Boris, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.

A Szentlőrinc-Szeged-Csanád GA meccs vasárnap 13 órakor kezdődik, a szegedi klub YouTube-csatornája élőben közvetíti a mérkőzést.

(Fotó: Gémes Sándor)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23