Ezúttal is ötgólos meccset játszott a Puskással a St. Mihály

Háromgólos hátrányból még a pontmentés is benne volt.

A Puskás Akadémia ellen játszotta első tavaszi hazai mérkőzését a KÉSZ-St. Mihály Szeged. Az első küzdelmes negyed órát követően egy bal oldali beadás után Szarvas fejesével szerzett vezetést a Puskás Akadémia. A folytatás sem hozott sok lehetőséget a félidőig, mezőnyfölnyben voltak ugyan a vendégek, de a St. Mihály is eljutott ellenfele kapujáig.

A térfélcserét követően Nagy Lilla távoli lövése okozott gondot a vendégek kapusának, majd kétgólos hátrányba került a St. Mihály. Szalay Gyöngyvér távoli bombájánál Krstovic tehetetlen volt, 0-2. Nem sokkal később a korábbi szegedi játékos, az immáron a Puskásban futballozó Knezevic kiugratását követőn Mayer Krstovic mellett is elvitte a labdát, és az üres kapuba lőtt, 0-3. Úgy tűnt, eldőlt a meccs, egy szabadrúgás után azonban szépített a St. Mihály, amikor Boricic csapott le a hosszúra eljutó labdára. Sőt, a ráadás pillanataiban Szabó Dóra beadását Török lőtte a kapuba, 2-3. A végjátékban küzdött a St. Mihály, hogy egy pontot itthon tartson, ez azonban nem sikerült, így a Puskás Akadémia csakúgy, mint ősszel, most is 3-2-re nyert.

KÉSZ-St. Mihály-Szeged – Puskás Akadémia FC 2-3 (0-1).
Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette: Kalmár Petra (Rigó Viktória, Trapp Enikő)
Szent Mihály: Krstovic – Boricic, Ónodi, Sajti – Szabó D., Malesevic, Simonovic (Marjanovic, 66.), Nagy Lilla, Németh P. (Kuntzl, 76.) – Török, Sovány (Kránicz, 80.). Vezetőedző: Major László.
Puskás Akadémia: Dannback – Kovács A., Palakovics, Tuza (Török, 69.) – Pécsi (Berencsi, 86.), Szarvas (Tanaskovic, 69.), Szalay, Nagy Lili – Knezevic (Szűcs, 78.), Tóth Zs. (Szurovceva, 46.), Mayer. Vezetőedző: Halászi Kinga.
Gólszerzők: I. Boricic (74.), Török L. (91.,), illetve Szarvas S. (17.), Szalay Gy. (57.), Mayer Zs. (62.)

(Fotó: Gémes Sándor)