Mérkőzést pótolt a KÉSZ-St. Mihály Szeged, amely a szombati győzelmét követően Szekszárdra utazott hétközben.
Az első félidő közepén kihagyott egy büntetőt a St. Mihály, azonban az első félidő kevés lehetőséget hozott a későbbiekben. A második játékrész közepén sem volt szerencséje a St. Mihálynak, egy szöglet után ugyanis Krániczról a saját kapujába pattant a labda. Mindössze hét percig volt hátrányban a St. Mihály, mert egy remek lekészítést Boricic küldött a felső sarokba, majd néhány perccel később már büntetőből is eredményes volta szegediek játékosa. Az utolsó tíz percre fordulva Szabó Dóra lőtt be egy kipattanót, amivel lezárta a meccset: értékes idegenbeli győzelemmel folytatta a St. Mihály.
Szekszárd–KÉSZ-St. Mihály Szeged 1–3 (0-0)
Női labdarúgó NB I., a 17. fordulóból pótolt mérkőzés. Szekszárd, vezette: Molnár-Sáska Zsófia (Bizderi, Tóth Cs.).
Szekszárd: Török N. – Szabó E. (Zahár, 91.), Acsádi, Jáhn, Vári – Miszlai, Mucsi (Izsák, 91.), Schell, Kágyi – Nagy-Cseke (Werner, 74.), Taylor (Szabó K., 89.). Vezetőedző: Micskó Márk.
St. Mihály: Krstovic – Kránicz (Boricic, 66.) Marjanovic, Ónodi, Juhász E. (Bagi, 66.) – Sajti, Malesevic – Szabó D. (Németh P., 82.), Simonovic (Sovány, 66.), Nagy L. (Kuntzl, 85.) – Török L.
Vezetőedző: Major László.
Gólszerzők: Kránicz (65., öngól), ill. Boricic (72., 77., a másodikat 11-esből), Szabó D. (80.).
(Fotó: St. Mihály)




