Megvan a Szeged-Csanád GA első nyári igazolása: a szegedi klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést kötött Holman Dáviddal.
A 32 éves középpályás a Ferencvárossal kötötte karrierje első profi szerződését, majd a lengyel Lech Poznanban szerepelt, amellyel bajnoki címet is nyert. Később a Debrecenben játszott, majd a szlovák Slovan Bratislavában futballozott, amellyel öt bajnoki címet is szerzett, valamint az Európa- és Konferencia-ligában is szerepelhetett.
2023-ban tért vissza Magyarországra, amikor is a Budapest Honvédhoz igazolt. A kispestiek csütörtökön jelentették be, hogy nem hosszabbítják meg Holman szezon végén lejáró szerződését. A 32 éves középpályás 2019-ben Azerbajdzsán ellen debütált a magyar válogatottban, és rögtön gólt is szerzett, majd még négyszer játszott a nemzeti tizenegyben.
– Nagy örömmel és elánnal jöttem Szegedre. Mindenképpen egy komoly ambíciókkal rendelkező klubhoz szerettem volna igazolni. Szegeden a klub, a város és a szurkolók részéről egyaránt magasak az elvárások. Jó teljesítménnyel szeretnék részesévé válni ennek a projektnek. Bízom benne, hogy olyan építünk közösen, amit eddig még nem sikerült – nyilatkozta a klub honlapján Holman Dávid.
(Fotó: Szeged-Csanád GA)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




