Megye I tabella megtekintése

Új edző Makón és Deszken is

Két csapat is megnevezte trénerét.

Új edzővel várja a következő szezont a Makó FC és a Deszki SC is. A makóiaknál Botlik Róbert három év elteltével úgy döntött, az utánpótlásban dolgozik tovább, és mint a Maros-parti klub közösségi oldalán bejelentette, a csapat irányítását Retek Flórián veszi át.

A 40 éves tréner játékosként is megfordult Makón, edzőként pedig a Szeged-Csanád GA utánpótlásában, valamint a Bordánynál dolgozott, utóbbi csapatot 2,5 éven keresztül irányította.

Játékos-pályafutásom fontos állomása volt Makó, hiszen sok mérkőzést lejátszottam az akkori csapatban, így mondhatni nem egy idegen környezetben csöppenek és a klubhoz való kötödésem is azt gondolom, hogy megvan. A jelenlegi fiatal, és helyi kötődésű játékosokkal szeretnék minél eredményesebb munkát végezni, amellett, hogy építünk egy nagyon jó közösséget, ahová munka után örömmel jönnek a játékosok. Azt gondolom, hogy ez nélkülözhetetlen része az eredményes munkának. Edzői hitvallásom tükrében olyan csapatot szeretnék összerakni, akik szenvedéllyel játszanak a pályán, küzdenek egymásért, a csapatért és mindig, minden körülmények között a győzelemre törekszenek. Ehhez én a szakmai tapasztalatomat szeretném hozzáadni, és egy szervezett csapatot építeni, akik közönségszórakoztató focit játszanak, törekszenek a dominanciára, valamint a játékszervezésre és labdabirtoklása, de e mellett szervezetten tudnak védekezni is, ha a játék ezt kívánja. Természetesen nem elvéve a játékosok kreativitását, hiszen ez egy játék! – mondta bemutatkozásaként Retek Flórián.

Papp Endre leköszönését követően új edzővel folytatja a Deszk is: a gárda irányítását Kiss Máté vette át, aki nem ismeretlen Deszken, hiszen korábban a klub U19-eseivel foglalkozott. Kiss Máté legutóbb a Tiszasziget II. csapatát irányította.

(Fotó: Makó FC)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7