A bronzérmes otthonában indítja az évet a St. Mihály

Elrajtol az új szezon.

Szombaton 17 órától az új idény első bajnokija vár a KÉSZ-St. Mihály Szegedre, a lányok a legutóbbi kiírás harmadik helyezettjéhez, a Puskás Akadémiához látogatnak.

A felcsútiak eddigi vezetőedzője, Halászi Kinga a közelmúltban vált édesanyává, így a kispadon Mészáros Dalma irányítja a csapatot. Ami a keretbeli változásokat illeti, egy görög, egy finn és egy amerikai légiós is csatlakozott a Puskás Akadémiához a nyáron, mellettük Tankó Réka és Szakonyi Emese érkezett a csapathoz.

A St. Mihály öt játékost szerződtetett a nyáron, mellettük a sérüléséből visszatért Suták Dorka, míg a klub akadémiájáról Baranyi Barbara, Barna Bíborka, Gyovai Katinka és Papp Tamara került fel a felnőttekhez. A Tisza-partiak eddig nyolcszor találkoztak a Puskással, és egyszer, 2023 márciusában tudtak győzni.

Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, de a lányok felkészülten várják az első bajnoki fordulót. Ők is és a szakmai stáb is bízik egy jó eredményben, minimálisan egy pont megszerzésében. Sérültünk szerencsére nincs, így mindenki rendelkezésre állhat a rajton – mondta a mérkőzést megelőzően a klub honlapján Major László, a St. Mihály vezetőedzője.