Meghosszabbította Novák Csanád szerződését a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A klub hivatalos honlapján közölte, 2028 nyaráig szóló szerződést kötött a 31 éves támadóval, aki tavaly is házi gólkirálya volt a csapatnak, és idei hét góljával szintén a legeredményesebb játékosnak bizonyult az őszi szezon során.
– A családommal együtt nagyon szeretjük a várost és a csapatot is. Nyáron lejárt volna a szerződésem, ezt további két évvel meghosszabbítottuk, így 2028 nyaráig segíthetem a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát. Komoly potenciált látok a klubban, örülök, hogy a továbbiakban is szolgálhatom. Szeretném túlszárnyalni a tavalyi góltermést, illetve nagy vágyam, hogy utolérjem az örökranglistán Germán Tomit, aki, ha jól tudom, 88 gólt szerzett a Szeged játékosaként – mondta a klub honlapján Novák Csanád.
A klub egyúttal arról is beszámolt, alaptalanok voltak az elmúlt napok hírei, mi szerint edzőt váltana a csapat.
– A sajtóhírekkel ellentétben a klub vezetőségében fel sem merült Aczél Zoltán vezetőedző leváltása. A vezetőség a szakmai stábbal közösen értékelte az őszi szezont; a jelenlegi helyezés nem áll összhangban a kitűzött célokkal, ezért a csapatnak a tavaszi idényben egyértelműen javuló teljesítményt kell nyújtania Aczél Zoltán irányításával. A vezetőség a keret megerősítésén dolgozik és több játékossal is tárgyalásokat folytat. Ezek eredményéről – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – kizárólag a hivatalos csatornáinkon adunk tájékoztatást – tették hozzá.
(Fotó: Gémes Sándor)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




