NB II tabella megtekintése

Támadó érkezett a Szeged-Csanád GA-hoz

Egy fiatallal pedig profi szerződést kötöttek.

Bejelentette harmadik téli igazolását a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely a Szentlőrinctől érkező Tóth-Gábor Kristóf személyében egy korábbi utánpótlás-válogatott csatárt igazolt. A közel kétméteres támadó a Budapest Honvéd színeiben az NB I.-ben is bemutatkozhatott, majd később a PMFC, és a Szentlőrinc színeiben is házi gólkirálya volt csapatainak az NB II.-ben. Eddigi karrierje során 164 másodosztályú meccsen 34 alkalommal volt eredményes.

Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Szeretném gólokkal segíteni a csapatot a célok elérése érdekében – mondta a klub honlapján Tóth-Gábor Kristóf.

A szegedi klub arról is beszámolt, hogy profi szerződést kötött 17 éves középpályásával, Tóth Normannal, aki az ősszel több mérkőzésen már pályára léphetett a felnőtteknél is.

Rendkívül büszke vagyok, hogy a saját városomban, Szegeden válhattam profi labdarúgóvá. Hálával tartozom a klub számára. Sokat köszönhetek a korábbi edzőimnek és Herczeg Gábornak, akinek az egyéni képzésein rengeteget fejlődtem. Saját nevelésűként óriási motivációt jelent, hogy a városomért, a klubomért játszhatok – mondta a szerződés aláírását követően Tóth Norman.

(Fotó: Szeged-Csanád GA)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23