Idei első hazai meccsét játssza a St. Mihály

Bemutatkoznak hazai pályán.

Jön a naptári év első hazai bajnokija a KÉSZ-St. Mihály Szeged számára: a háromhetes bajnoki szünetet követően pénteken 16 órától a DVTK-t fogadják a szegediek a Szent Gellért Fórumban.

A két csapatot egy pont választja el egymástól a tabellán, ám a miskolciak a legutóbbi bajnokit megelőzően bejutottak a magyar kupa legjobb négy csapata közé, miután idegenben búcsúztatták az Újpestet. A bajnokságban főképp hazai pályán volt eredményes az idei szezonban a miskolci csapat, amely öt sikeréből négyet is hazai pályán szerzett: idegenben csak a Budaörs otthonában szerzett pontot.

Tulajdonképpen most kezdődik a bajnokság, és rögtön egy számunkra rendkívül fontos összecsapással. Egy hasonló képességű csapatot fogadunk egy igazi hatpontos meccsen, ami nagyon nehéznek és küzdelmesnek ígérkezik. Bízom benne, hogy hazai pályán sikerül legyőznünk a Diósgyőrt. Az ősszel Miskolcon bravúros diadalt arattunk, ezt szeretnénk megismételni – mondta a klub honlapján a találkozót megelőzően Major László, a St. Mihály vezetőedzője.