Vasárnap a 23. forduló mérkőzéseit rendezik meg az NB III. Dél-keleti csoportjában. A két szegedi csapatra a tabella első két helyezettje vár, míg a Hódmeővásárhelyi FC hazai pályán szakíthatja meg nyeretlen szériáját.
A listavezető Monorhoz látogat a Szeged-Csanád GRosics Akadémia II., amely éppen a vonal fölött áll 22 játéknapot követően. Azt illetően, hogy a végelszámolásnál is megtartsa ezt a pozíciót, minden bravúrpont számíthat a szegedieknek, viszont ez az otthonában még veretlen Monor ellenében kimondottan nehéz feladatnak ígérkezik.
Négy ponttal áll a Monor mögött a második helyen az SZVSE ellenfele: az ESMTK mind az öt eddigi tavaszi meccsét megnyerte, és még harcban van a bajnoki címért is. A Vasutasok éppen ellenkező formát mutatnak, hiszen a legutóbbi négy találkozójukat egyaránt elveszítették, már pedig olyan védelmi hibák, mint amit a BKV Előre ellen is mutatott a csapat, aligha férnek majd bele egy ilyen kaliberű csapat ellenében.
Hat forduló óta nyeretlen a Hódmezővásárhelyi FC, amely viszont most a kiesés elöl menekülő Martfűt fogadja. A vásárhelyiek ősszel Martfűn aratták az idény egyik legnagyobb arányú sikerét (1–5), most viszont nagy szükségük lenne a három pontra helyzetük stabilizálásához. A HFC legutóbb kiállított játékosa, Kovács Kolos egymeccses eltiltást kapott, míg a Martfű korábban a HFC-nél is dolgozó szakemberét, Koncz Zsoltot öt mérkőzésre tiltotta el az MLSZ a legutóbbi fegyelmi tárgyalás során.
NB III., Dél-keleti csoport, 23. forduló
14.00
Monor SE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.
16.00
ESMTK–Szegedi VSE
Hódmezővásárhelyi FC–Martfűi LSE
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




