NB III tabella megtekintése

Véget ér az NB III.-as idény

Szegedi rangadót hoz az utolsó forduló.

Véget ér az NB III. Dél-keleti csoport szezonja, a záró játéknapra már igazán nagy tét egyik Csongrád-Csanád vármegyei csapatnak sem maradt.

Vasárnap 17 órától azt a III. Kerületet fogadja a Hódmezővásárhelyi FC, amely már biztosan a negyedik helyen zárja az idényt. A HFC számára még annyi tét maradt, hogy amennyiben nyer, és a Dunaharaszti vereséget szenvedne, akkor a kilencedik helyen fejezik be a szezont a kék-sárgák, minden más eshetőségben a tizedik helyen zárnak.

Az utolsó forduló szegedi rangadót hoz az SZVSE stadionban, ugyanakkor itt is hasonló a helyzet, mint a HFC esetében, csak a végső pozíciók esetében van kérdés mind az SZVSE, mind a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. számára. A Vasutasok fentebb már nem léphetnek a 11. helyről, viszont a BKV Előre még megelőzheti őket, a Szeged-Csanád GA II. viszont már nem, mert ha pontszámban utol is érné egy vasárnapi győzelemmel városi riválisát, győzelmekben az SZVSE kettővel jobban áll a záróforduló előtt, így a Szeged-Csanád GA II. 12., vagy 13. helyen végez a szezon végén.

NB III., Dél-keleti csoport, 30. forduló, május 24., vasárnap

17.00

Hódmezővásárhelyi FC–III. Kerület

Szegedi VSE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14