Több mint ezer drukker látogatott ki Szarvasra, ahol az NB III.-as feljutásért zajló osztályozó első meccsén lépett pályára a Sándorfalva.
Jobban kezdett a Csongrád-Csanád vármegyei bajnok, majd Csicsely fejese jelentette az első komolyabb lehetőséget. A félidőhöz közeledve egy-egy szöglet után született gól mindkét kapunál: előbb Gyuga szerezte meg a vezetést a Sándorfalvának, majd Kepenyes szintén egy fejessel egalizált.
A térfélcsere után Csicsely lábbal már pontosabb volt, miután átemelte a szarvasiak kapusát, majd a végéhez közeledve a Szarvas már többet kockáztatott, de egy szöglet után a harmadikat is megszerezte a Sándorfalva.
A párharc visszavágóját június 14-én rendezik Sándorfalván.
Szarvas–Sándorfalva 1–3 (1–1)
Labdarúgás, osztályozó az NB III.-ért, 1. mérkőzés. Szarvas, 1200 néző. Vezette: Práth Dávid (Vargha T., Mózsa).
Szarvas: Csonka (Köteles, a szünetben) – Pilán M., Pilán R., Bódai, Barna V., Bojtos, Simon R. (Tanner, 85.), Kepenyes (Zima, 72.), Nagy S., Kasik (Molnár Ö., 64.), Sindel. Edző: Somogyi János.
Sándorfalva: Nagy B. – Koncz A., Gyuga, Grünvald, Bácsi (Rabecz B., 76.) – Bitó M., Varga R. (Babolek, 76.), Juhász J., Horváth Z. (Budai, 85.) – Csicsely (Dancsok, 89.), Rabecz V. (Oláh L., 76.). Edző: Antal Krisztián.
Gólszerzők: Kepenyes (38.), ill. Gyuga (35.), Csicsely (55.), Oláh L. (89.).
(Fotó: Babák Zoltán)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




