Egy szöglet utáni fejessel szerzett vezetést a szegedi rangadón a meccset aktívabban kezdő Szeged-Csanád GA II.: a hazaiak a folytatásban is veszélyesebben futballoztak, és többször odakerültek az SZVSE kapuja elé, egy kapáslövést Tanács védett magabiztosan. A túloldalon a Vasutasok utolsó passzaiba rendre hiba csúszott, így a korai, szöglet utáni fejesgóllal vezetett a szünetben a Szeged-Csanád GA II. A szünet után inkább a párharcoké volt a főszerep mindkét oldalon, bő tíz perc játék után egy bal oldali akciót követően a belőtt labda a védő kezére pattant, így büntetőhöz jutott az SZVSE: a megítélt tizenegyest Kéri lőtte a jobb felsőbe, 1-1. A folytatás sokkal inkább a küzdelemről szólt, olykor parázzsá is vált a hangulat. Negyed órával a vége előtt ajtó-ablak helyzetbe került az SZVSE, miután Amariutei lekészített labdáját követően Lévai lőhetett az ötösről, de labdája pont középre érkezett Molnár-Farkashoz. Négy perccel a vége előtt ismét egy szöglet után került előnybe a Szeged-Csanád GA II., a hosszúra lőtt, majd lecsorgó labdába végül középen, közelről szúrt bele Fejős, 2-1. Végül újabb fordulat nem következett be, ezzel a Szeged-Csanád GA II. nyerte meg a városi derbit, és három forduló után is hibátlan mérleggel áll.
Határozottan kezdett a magas célokat kitűző III. Kerület Hódmezővásárhelyen, a vendégek azonban tíz perc játék után egy kissé szerencsés találattal szereztek vezetést, Bekker lecsúszott beadása a kapufáról éppen Hulicsár elé pattant, aki közelről bepofozta a labdát. Ugyan határozott játékkal reagált a bekapott gólra a HFC, de a félidő felén nagyon nehéz helyzetbe került, miután Bakó szabálytalansága után büntetőt végezhettek el a fővárosiak, amit Hulicsár váltott gólra, majd rögtön ezt követően Bakó a második sárgáját is begyűjtötte. Akadtak ugyan lehetőségei a HFC-nek a szünet után, húsz perccel a vége előtt a kapufát is eltalálták, majd negyed órával a vége előtt egy labdaszerzés után lezárta a meccset a Kerület.
A még veretlen Újpest II. ellen mutatkozott be hazai környezetben az NB III.-ban a Sándorfalva, és remekül kezdődött az újonc számára a premier: tíz perc játék után ugyanis egy jobb oldali beadást kövtően Horváth Zalán talált be az újpestiek kapujába. A szünet előtt akár megduplázhatta volna előnyét a Sándorfalva, de kipattanónál Szentmihályi tudott nagyot védeni. A szünet után ugyan nagy nyomás nehezedett a Sándorfalvára, de remekül tartották magukat a hazaiak, Dékei szabadrúgása ment nem sokkal a kapu fölé, majd a végén Mladenovics pontrúgása után a lecsorgónál Nagy Bendegúz még a gólvonal előtt megfogta a labdát – ezzel a Sándorfalva megszerezte első győzelmét, egyben első pontjait is a szezonban.
NB III., Dél-keleti csoport, 2. forduló
17.30
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Szegedi VSE 2–1 (1–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Maml Zoltán (Pavlovics, Bizderi).
Szeged-Csanád GA II.: Molnár-Farkas – Szabó Á., Pleskó, Lukácsi (Gera B., 77.), Sümeghy (Ördög, 61.), Kurdics, Deák, Tóth N. (Di Mundo, 61.), Mészáros, Fejős (Volford, 89.), Budai (Mikó, 61.). Edző: Bilics Igor.
SZVSE: Tanács – Kormányos (Benyó, 61.), Kovács P., Csamangó, Rádai, Kiss K., Ilyés (Doszkocs, 69.), Nagy B. (Amariutei, 54.), Kelemen V., Kéri, Lévai. Edző: Kelemen Balázs.
Gól: Pleskó (9.), Fejős (86.), ill. Kéri (57., 11-esből).
Sándorfalvi SKE–Újpest FC II. 1–0 (1–0)
Sándorfalva, vezette: Borbényi Miklós Bence (Pálinkás, Jávorka).
Sándorfalva: Nagy B. – Grünvald, Rajsli, Oláh L. (Babolek, 67.), Juhász, Koncz (Csicsely, 91.), Dudás (Varga R., 75.), Kincses, Horváth Z. (Rabecz V., 67.), Molnár M., Gyuga. Edző: Antal Krisztián.
Újpest II.: Szentmihályi – Heil (Cseh, 67.), Pataki, Dékei (Nádasi-Szabó, 85.), Gáspár (Révai, 77.), Varga M., Posza, Mladenovics, Tamás, N’Diaye, Barczi. Edző: Bodor Boldizsár.
Gól: Horváth Z. (11.).
Hódmezővásárhelyi FC–III. Kerületi TVE 0–3 (0–2)
Hódmezővásárhely, vezette: Nagy Attila László (Juhász, Szabó D.).
HFC: Kálmán – Bakó, Török, Marsa (Sirokmán, 67.), Hajnal (Fürj, 67.), Fődi (Nagy R., a szünetben), Kovács K. (Sallai, 84.), Simon (Nagy A., 67.), Hajduk, Sági, Molnár B. Edző: Brlázs Gábor.
III. Kerület: Hajagos – Fodor, Dobronoky (Padla, 67.), Farkas B., Tóth B. (Kiss B., 58.), Hulicsár (Orosz, 82.), Gosztola, Könczey (Lencsés, 58.), Tímári, Hosszú, Bekker (Szűcs Á., 58.). Edző: Kaszai Gábor.
Gól: Hulicsár (11., 21.).
Kiállítva: Bakó (21., Hódmezővásárhelyi FC).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




