NB III tabella megtekintése

Városi rangadóval folytatódik az NB III.

Először játszanak harmadosztályú meccset Sándorfalván.

Miután a Magyar Labdarúgó Szövetség a múlt héten a forróság miatt úgy döntött, elhalasztja az NB III. második fordulóját, a második körre kiírt bajnokikat szerdán, augusztus 12-én pótolják – egyúttal a szerda hozza el az évad első vármegyei rangadóját is a négy Csongrád-Csanád vármegyei klub között.

Méghozzá ez rögtön városi rangadó lesz, amelynek hibátlan mérleggel futhat neki a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., miután Dabas után a Kispest-Honvéd II. otthonában is nyerni tudott. Az SZVSE egyelőre csak a kupában tudott győzni, a Vasas II. elleni döntetlenjét követően múlt szombaton hazai környezetben szenvedett peches vereséget a Vasastól. A két csapat tavaly két gólokban gazdag találkozót vívott egymással, az előző évad zárófordulójában a Vasutasok kétgólos hátrányból fordítottak, de ősszel a Szent Gellért Fórumban ugyanígy számukra nem volt elég a kétgólos előny, mer a végén a Szeged-Csanád GA II.-é lett a három pont (4–2).

Történelmi meccset játszanak Sándorfalván, hiszen a hazaiak először léphetnek pályára saját szurkolóik előtt a harmadosztályban: az ellenfél az Újpest II. csapata lesz. A Sándorfalva két, nem túl jól sikerült idegenbeli találkozón van túl, hiszen két meccs után mínusz tízes gólkülönbséggel, pont nélkül áll, ugyanakkor két, várhatóan komoly erőt képviselő csapattal találkozott a bajnokság elején. Szerdán az az Újpest II. érkezik Sándorfalvára, amely négy ponttal áll két kört követően, a BKV Előre ellen hat-nullára nyertek a nyitókörben.

A Hódmezővásárhelyi FC a kupában már játszhatott hazai környezetben, most bajnokin is bemutatkozik saját pályáján a szerdai játéknapon: a HFC közel állt egy nagy bravúrhoz az ESMTK vendégeként, de így sem feltétlenül szomorkodhat az eredmény miatt. Szerdán egy újabb élcsapat, az idén is magas célokat kitűző III. Kerület lesz az ellenfél, amely eddigi két bajnokiját kapott gól nélkül abszolválta.

NB III., Dél-keleti csoport, 2. forduló

Augusztus 12., szerda

17.30

Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Szegedi VSE

Sándorfalvi SKE–Újpest FC II.

Hódmezővásárhelyi FC–III. Kerületi TVE

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14