Vasárnap a Szent Gellért Fórumban rendezik a Szuperkupát

Az Algyő és a Makó meccse nyitja a vármegyei futballidényt.

Hagyományteremtő mérkőzéssel kezdődik a vármegyei labdarúgóidény: vasárnap 17 órától ugyanis a Szent Gellért Fórumban rendezik meg a idei szuperkupát.

Mint azt Nógrádi Tibor, az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatója elmondta, szeretnének tradíciót teremteni ebből a mérkőzésből, amelyen minden esetben az előző év bajnokcsapata, vagy ha az osztályt vált, akkor a második helyezettje, illetve a kupagyőztes játszana, vagy ha pedig ez szintén a bajnokcsapat, akkor a döntő ezüstérmese a Szuperkupa másik résztvevője.

Idén az Algyő és a Makó vívta ki a jogot, hogy megmérkőzhessen a Szuperkupáért. Mint Nógrádi Tibor kitért rá, régi terv volt, hogy az amatőr és a profi labdarúgás közeledjen egymáshoz, így nagy öröm, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye engedélyezte, hogy a Szent Gellért Fórum adjon otthont a Szuperkupának.

Hiszek abban, hogy érdeklődést vált ki ez a meccs, akkor lennék igazán elégedett, ha egy ezer körüli nézőszám összejönne – mondta Nógrádi Tibor.

A mérkőzés ingyenesen látogatható a szurkolók számára, a C szektorban foglalhatnak helyet a drukkerek, és büfé is várja a szukolókat. Kapunyitás 16 órától, a két csapat egyaránt emlékérmet kap, a győztes pedig átveheti a vándorserleget. Ha a kilencven perc döntetlent hozna, akkor egyből büntetőrúgások következnek.

Bogdán Tamás, az Algyő elnöke elmondta, örülnek a kezdeményezésnek, és felemelő érzés lesz számukra Szent Gellért Fórumban pályára lépni.

Középtávú célunk, hogy feljussunk az NB III.-ba, jövő héten egy kupameccs vár ránk az ESMTK ellenében, onnantól kezdve pedig a bajnokságra fókuszálunk. Reméljük, egy kellő kezdőlöketet ad ez a vasárnapi meccs számunkra a bajnokságra, bízom benne, hogy kilátogatók számára is látványos mérkőzést tudunk játszani – mondta Bogdán Tamás.

Az Algyővel tavaly is többször összecsaptunk, a kupában éppen ellenük jutottunk tovább. Úgy számolunk, idén is riválisok leszünk, láttuk, hogy jól erősítettek, de a mi is az NB III.-ból igazoltunk. Örülünk, hogy a Szent Gellért Fórumban játszhatunk, várjuk a meccset, és reméljük, sok néző előtt játszhatunk. Tavaly is a dobogó volt a célunk, a kezünkben volt a lehetőség, de lecsúsztunk erről, nem sikerültek a rangadók. A Sándorfalva kikerülésével három-négy csapat között dőlhet el a bajnoki cím, most szeretnénk ott lenni a dobogón, annak is minél magasabb fokán – jegyezte meg Csernus Imre, a Makó elnöke.

A vasárnapi mérkőzésen indul a 2026-27-es idény a Csongrád-Csanád vármegyei labdarúgásban: augusztus 21-én Csongrádon rendezik az Andróczki Máté emlékmeccset. A tragikusan fiatalon elhunyt labdarúgóra kilencedik éve emlékezik meg Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegye U19-es válogatottja, majd augusztus 22-23-án jön a vármegyei I. és II. osztály nyitófordulója, míg az alacsonyabb osztályú csapatok a Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa első fordulójában lépnek pályára.