A hétközi fordulót követően a negyedik játéknap mérkőzéseivel folytatódik az NB III. Dél-keleti csoportjának idénye: mind a négy Csongrád-Csanád vármegyei csapat hazai pályán játszik ezen a hétvégén.
Az elveszített városi rangadót követően a csoport legutóbbi bajnoka, a Monor látogat az SZVSE-hez: az előző évad aranyéremse átalakult a nyáron, és három lejátszott meccs után az SZVSE-hez hasonlóan nyeretlenül, egy ponttal áll, azaz mindkét csapat számára különösen sokat jelentene a három pont a szombaton 16 órakor kezdődő találkozón.
A csoport egyetlen olyan csapat érkezik Sándorfalvára, amely nem kapott gólt az eddigi három bajnokiján: a III. Kerület ráadásul mindhárom meccsét meg is nyerte, így egyike a három hibátlan csapatnak. A hétközben megszerzett első sikert követően tehát nem vár könnyed folytatás az újoncra, azonban az első siker sokat jelenthet a szombati találkozót illetően is.
Újabb hazai meccs vár a Hódmezővásárhelyi FC-re is, az eddig egy ponttal álló vásárhelyiek ezúttal a Csepel SC-t fogadják, akiknek mindenből „kijutott” már ebben a szezonban. Szerdán első győzelmét szerezte meg a vásárhelyiek ellenfele, és a Monoron elért döntetlenje miatt sem feltétlenül szomorkodhat, a HFC viszont az újabb emberhátrányban elszenvedett veresége után hazai pályán próbálhat meg javítani, és megszerezni első győzelmét.
Nagyszerű rajtot vett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., amely három kör után 9 ponttal áll: ellenfele, az újonc Szolnoki MÁV FC sem feltétlenül panaszkodhat, hiszen a Vasas II. elleni döntetlen mellett másik két találkozóját megnyerte. A vasárnap délelőtti találkozó győztese nagy lépést tehet a felé, hogy tartósan az élmezőny tagja maradjon, márpedig ez bizonyára mindkét félnek sokat számíthatna az idény első szakaszában.
NB III., Dél-keleti csoport, 4. forduló
Augusztus 15., szombat
16.00
Szegedi VSE–Monor SE
17.30
Sándorfalvi SKE–III. Kerület
Hódmezővásárhelyi FC–Csepel SC
Augusztus 16., vasárnap
11.00
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Szolnoki MÁV FC
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




