Szezonbeli második hazai meccsét játssza a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely hétfőn 19.30-tól a Kazincbarcikát fogadja a Szent Gellért Fórumban – a szegediek ezt követően legközelebb október végén játszanak majd hazai környezetben. A hétfőn az M4 Sport által is közvetített meccsen egy, a szezonban még veretlen, ám nyáron alaposan átalakult Kazincbarcika lesz a szegediek ellenfele, a borsodiak az NB I.-es kiesés után jóformán teljesen lecserélték a keretüket, azonban a továbbra is Kuttor Attila által irányított gárdánál a nagy jövés-menés után is jól indult a szezon, hiszen eddigi öt meccsükből hármat is megnyertek, két döntetlen mellett.
A Szeged-Csanád GA legutóbb Kozármislenyben megszerezte idénybeli első sikerét, miután sikerült fordítaniuk a találkozón – ahogy Laczkó Zsolt is kitért rá, akkor érhet igazán sokat a mislenyi siker, ha újabb három pontot szereznek a Szent Gellért Fórumban.
– A győzelem mindig segít, jobb hangulatban a csapat, de már előtte is jól játszottunk. Az előző hazai mérkőzésünkön nem érdemeltünk vereséget. A szurkolóink végig buzdítottak minket, most ezt szeretnénk visszaadni. A játékosoknak is elmondtam: csak a győzelem elfogadható. Ezért nagyon sokat kell tenni, nem elég csak a saját játékunkat játszani, ugyanis egy rutinos csapat ellen lépünk pályára, amely tavaly az NB I-ben szerepelt. A játék intenzitása mellett fontos lesz, hogy szervezettek és okosak legyünk – mondta a klub honlapján a meccs előtt Laczkó Zsolt, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.
(Fotó: Frank Yvette, Szeged-Csanád GA)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




