NB III tabella megtekintése

Nem volt esélye az SZVSE-nek

Ötgólos vereséget szenvedtek.

Már az első percben hátrányba került az SZVSE az Újpest II. otthonában: egy jobb oldali beadásnál Pataki előzte meg védőjét, és az ötös jobb sarkáról a kapuba lőtt. Szintén egy jobb oldali akciót követően egyenlített az SZVSE, a lapos beadást Ilyés lőtte a hosszú alsóba, azonban csak percekig volt egyenlő, mert Barczi érkezett egy ötös sarkára lőtt labdára, amit kapásból lőtt Tanács kapujába. Sőt, a szünet előtt ismét egy jobb oldali beadás után voltak eredményesek a hazaiak.

A második félidő közepén néhány perc alatt pedig eldőlt a meccs előbb Valkai tekert el egy labdát a hosszú felsőbe a tizenhatos vonaláról, majd egy indítással Barczi lépett ki, és lőtt ballal a szegedi kapuba, 5-1. A legvégén még egy kicsiben kijátszott akciót követően nem tudott felszabadítani a szegedi védelem, a labdát végül Katona passzolta be, ezzel kialakult a 6-1-es végeredmény.

NB III., Dél-keleti csoport, 7. forduló

11.00

Újpest FC II.–Szegedi VSE 6–1 (3–1)
Budapest, Újpest labdarúgó sportcentruma, vezeti: Maml Zoltán (Perák, Szabó L.).
Újpest II.: Szentmihályi – Heil, Révai, Pataki (Nagy Á., 73.), Dékei (Cseh, 66.), Varga M. (Kéri B., 73.), Posza, Gyányó (Valkai, 59.), Tamás, N’Diaye, Barczi (Katona, 73.). Edző: Bodor Boldizsár.
SZVSE: Tanács – Kovács P., Csamangó, Rádai (Doszkocs, 83.), Kis Cs. (Nagy B., 89.), Kiss K. (Borbás, 66.), Mezei (Tóth D., 83.), Benyó (Ábrahám-Fúrús, 66.), Farkas M., Ilyés, Amariutei. Edző: Kelemen Balázs.
Gól: Pataki (1.), Barczi (25., 66.), Gyánó (37.), Valkai (62.), Katona (91.), ill. Ilyés (21.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14