NB III tabella megtekintése

Megyei derbik hétvégéje az NB III.-ban

Szombaton Szegeden, vasárnap Gyulán találkoznak a csapatok.

Két megyei rangadót is hoz az NB III. Dél-keleti csoportjának 12. fordulója, azaz a négy megyei csapat egymás ellen folytatja a bajnokságot.

Szombaton az SZVSE-stadionban találkozik az egyelőre nyeretlen SZVSE és a szezonbeli egyetlen sikerét éppen egy megyei derbin arató Hódmezővásárhelyi FC. A Vasutasok a Csepel otthonában sem álltak messze attól, hogy megszerezzék idei első győzelmüket, de végül egy pontot szereztek, a döntetlenekből pedig kijutott az utóbbi időben a HFC-nek is. Az SZVSE nem számíthat Kéri Tamásra, a rutinos játékost ugyanis utólag négy meccsre tiltotta el az MLSZ az ESMTK ellen történtek miatt, míg a legutóbbi megyei rangadóját két hete játszó HFC-ben nem lesz eltiltott.

Újabb rangadót játszik Gyulán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., amely a Szent Gellért Fórum centerpályájának felújítása miatt ezúttal is a békési fürdővárosban játssza hazai meccsét, ezúttal a Sándorfalva ellen. A szegediek remek szezonkezdését követően immáron hétmeccsesre nyúlt a nyeretlen szériájuk, viszont az utóbbi négy mérkőzésükön egyaránt döntetlenre végeztek többek között az ESMTK és a HFC ellenében is. A Sándorfalva az utóbbi három fordulóban hét pontot is szerzett, ennek köszönhetően pedig kissé stabilizálta is helyzetét, ám az őszből hátralévő időszak során minden győzelemre szüksége lehet annak érdekében, hogy minél kedvezőbb helyzetből vághasson neki a tavaszi szezonnak.

NB III., Dél-keleti csoport, 12. forduló

Szombat, 13.00

Szegedi VSE–Hódmezővásárhelyi FC

Vasárnap, 13.00

Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Sándorfalva (Gyulán)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14