A modernebb öntözőrendszer és az új lelátó elsősorban az utánpótlás-játékosok sportolását segíti. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a klub felnőtt csapata – anyagi okokból – visszalépett a megyei első osztályból, a megye harmadik vonalában indul. Így most a gyerekekre koncentrálnak. Komoly változás a település életében, hogy 17 év után új vezető kerül a sportegyesület élére. Gyenge Balázs, az Ásotthalmi Tömegsport Egyesület alapító tagja veszi át hamarosan az egyesület irányítását. A leendő vezető elmondta, 41 gyermek jár edzéseikre 7-től 14 éves korig, céljuk az, hogy minél többen sportoljanak a településen. Csapataikkal a Bozsik-program tornáin indulnak, felkészülésük augusztus elején már elkezdődött. Heti kétszer edzenek egyelőre, a felújítás nem akadályozza a munkájukat. – írja a delmagyar.hu.
Hogy a gyerekek jobb körülmények között sportolhassanak, felújítják a pályát, amely modern öntözőberendezést kapott, új lelátó épül, és a vizesblokk is megújul majd – tudtuk meg Toroczkai László polgármestertől. A labdarúgópályán a múlt héten befejeződtek a munkák – a homokos füvet sokat kell locsolni, ezért volt szükség modernebb berendezésre. A 18 millió forintos beruházásból 7 milliót az önkormányzat állt, a többi 11 milliót az ország egy nagyobb cége ajánlotta fel társasági adójából. Toroczkai hozzátette, 18–20 millió forintot kellett volna a felnőtt csapat támogatására fordítaniuk ahhoz, hogy a megye I-ben maradjanak, ám úgy döntöttek, a légiósokra szánt pénzt inkább a pálya korszerűsítésére fordítják, a jövőben pedig az utánpótlás-nevelésre összpontosítanak.
A pályavilágítás 2 éve kiépült, most az öntözőrendszer , vizesblokkok és a lelátó újul meg.
Fotó forrása: Kuklis István / delmagyar.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei III. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | Szentesi Kinizsi II. | 60 |
| 2. | CSANÁDPALOTAI FC | 57 |
| 3. | RÖSZKE SK | 53 |
| 4. | FC SZEGVÁR | 47 |
| 5. | Szegedi Pázsit SE | 39 |
| 6. | KISTELEKI TE | 37 |
| 7. | Foliaplast-Bordány SK II | 35 |
| 8. | ÖTTÖMÖS SPORTEGYESÜLET | 33 |
| 9. | BAKS BARÁTI SE | 27 |
| 10. | Újszentiván | 26 |
| 11. | ZSOMBÓ SE | 26 |
| 12. | Ruzsa KSE | 23 |
| 13. | KSC Fábiánsebestyén | 17 |
| 14. | PUSZTAMÉRGES FMC | 9 |
| 15. | Kiszombor KSK | 0 |




