Taktikai csatára készül a SZEOL

A Szekszárd érkezik vasárnap.

Szezonbeli harmadik hazai mérkőzésünket játszuk vasárnap: az ötödik fordulóban a Szekszárdi UFC érkezik a SZVSE-stadionba. Ellenfelünk két vereséggel kezdte ugyan a bajnokságot, ám az utóbbi két fordulóban egyaránt kapott gól nélkül győzte le a Szeged-Grosics Akadémiát és az Iváncsát is. – írja a SZEOL SC Facebook-oldala.

– Nagy taktikai csatát várok vasárnap, ismeri egymást mindkét csapat. Ellenfelünk hazai mérkőzésein általában rengeteg helyzet van, ez persze a pályájuk minősége és adottságai miatt alakul így. Nem lepődnek meg a SZVSE-pálya viszonyain, hiszen az edzőjük is úgy fogalmazott, az osztály két legrosszabb pályájával ez a két csapat rendelkezik. Minőséget képvisel a Szekszárd, amely jól jött ki a számukra nehéz rajtból – fogalmazott csapatunk edzője, Siha Zsolt.

A nyáron éppen a tolnaiaktól szerződtetett Kozics Barnabásnak szombaton lesz az esküvője, a sérültek közül Szabó Attila és Papp Ádám is elkezdte már az edzéseket.

Fotó forrása: szegedma.hu