NB III tabella megtekintése

Megfogyatkozott HFC fogadja a Szentlőrincet

Viszont a döntetlenekkel nem megy sokra a Vásárhely.

Újabb hazai találkozó vár a Hódmezővásárhelyi FC-re, amely ezúttal a Szentlőrincet fogadja hazai pályán. A HFC az eddigi öt meccséből négyen is döntetlenre végzett, így mindenképpen győzni szeretne – csakhogy közel sem a legideálisabb csapat futhat ki a pályára a Szentlőrinc ellen.

– Nagyon jó csapattal fogunk játszani, nehéz dolgunk lesz, még akkor is, ha a hazai pálya előnye mellettünk szól. Mondom ezt úgy, hogy a csatáraim ismét fogynak – most a Geiger Norbertnek a bordája, valószínűleg nincs eltörve, de komoly zúzódást szenvedett, így rá se számíthatok. Csatlakozott Kovács Zsoltihoz, aki lábtörésből gyógyulgat. Rácz Dezsőnek az ágyéka még fáj, viszont ha tudja vállalni, akkor lehet, hogy játék lehetőséget kap, de épkézláb csatárom jelen pillanatban nincs. Kecskeméti László belázasodott, beteg, ő is csatár. Kínomban mosolygok, de meg kell oldanunk a dolgot. Fogyunk, fogyunk. A fiatalok közül, akit lehetett azt felhoztam, most abból főzünk, ami van – fogalmazott a klub honlapján Szűcs Róbert, a Hódmezővásárhelyi FC edzője.

Fotó forrása: hfc1912.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14