Megye III tabella megtekintése

Két mesterötöst is hozott a megyehárom hétvégéje

A Homokháti csoportban három, a Tisza-Marosban négy csapat maradt hibátlan.

Csongrád megyei III. osztály, Homokháti csoport, 2. forduló

A homokháti csoportban a Sándorfalva bő tíz perc után már két góllal vezetett – végül hiába szépített a Pusztamérges, a vereséget már nem tudta elkerülni. Fordulatos meccsen ikszelt a Kistelek és az Öttömös: ugyan fordítani tudtak a hazaiak, de az Öttömös végül egy pontot megmentett. Második meccsét is elveszítette a Csongrád II., amely hazai pályán kapott ki a Balotaszállástól, míg a Zákányszék Fodor Martin mesterötösével győzte le a Bordány II.-t idegenben. Nagy pofonba futott bele az Ásotthalom, amely már az első félidőben emberhátrányba került, végül kilencet kapott odahaza a Ruzsától – Bagi Tamás is öt gólig jutott.

Sándorfalva – Pusztamérges 4-1 Gól: Solymos B., Kanász N. L., Csúri, Kiss P. ill. Sevaracz L.

Kistelek – Öttömös 2-2 Gól: Lajos T., Antal R. ill. Major Gy., Posta I.

Csongrád II. – Balotaszállás 0-2 Gól: Csordás J., Mozgai L.

Bordány II. – Zákányszék 0-6 Gól: Fodor M. (5), Ambrus B.

Ásotthalom – Ruzsa 0-9 Gól: Bagi T. (5), Repkó G., Jakus G., Masa R., Teleki-Horváth Á.

A Dóc szabadnapos volt.

Csongrád megyei III. osztály, Tisza-Maros csoport, 2. forduló

Négy perc után már 1-1 volt az állás a Gyálarét-Fábiánsebestyén meccsen: végül bő húsz perccel a vége előtt hiába jött vissza megint egy gólra a vendég együttes, a Gyálarét ismét erőre kapott, és megnyerte a meccset. Fél óra alatt kétgólos előnyre tett szert a Kübekháza Szikáncson: ez végül három pontot is ért számukra. Szűcs László duplája kevés volt a pontszerzéshez a Szegvárnak a Szentes II. ellen, vasárnap kora délután a Pázsit az utolsó pillanatokban lőtt góllal győzte le a Csanádpalotát. Paprikás meccsen, két kiállítással fűszerezve győzött a Mártély, amely csak két percig játszhatott emberelőnyben, viszont a tavalyi érmes együttes most is nyerni tudott.

Gyálarét – Fábiánsebestyén 5-2 Gól: Bányai R., Szőri Zs., Temesvári N., Illés A., Vér T. ill. Nagy I., Valach M.

Szikáncs – Kübekháza 1-2 Gól: Gábor S. ill. Kövesi Sz., Pásztor K.

Szegvár – Szentes II. 2-5 Gól: Szűcs L. (2) ill. Tóth L. (2), Borák J., Földesi M., Lajos M.

Pázsit – Csanádpalota 2-1 Gól: Vékes M., Csonka K. ill. Simon G.

Nagymágocs II. – Mártély 1-4 Gól: Dovics M. ill. Tódor D., Papp E., Papp Z. (2).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei III. osztály

#Csapat nevePont
1.Szentesi Kinizsi II.60
2.CSANÁDPALOTAI FC57
3.RÖSZKE SK53
4.FC SZEGVÁR47
5.Szegedi Pázsit SE39
6.KISTELEKI TE37
7.Foliaplast-Bordány SK II35
8.ÖTTÖMÖS SPORTEGYESÜLET33
9.BAKS BARÁTI SE27
10.Újszentiván26
11.ZSOMBÓ SE26
12.Ruzsa KSE23
13.KSC Fábiánsebestyén17
14.PUSZTAMÉRGES FMC9
15.Kiszombor KSK0