Huszonöt pontot gyűjtött az őszi idény során a Szentesi Kinizsi SZITE a Csongrád megyei I. osztályban: a Kurca-parti együttes ezzel féltávnál a negyedik helyen áll a bajnokságban. A klub a Yeelo Pizzéria és Sörözőben tartotta meg évzáró rendezvényét.
– Abszolút pozitívnak értékelem ezt a félévet – kezdte a Szentesi Kinizsi vezetőedzője, Némethy László a klub Facebook-oldalán hallható értékelőjét. – Az előző évhez viszonyítva már most majdnem annyi pontot szereztünk, mint az előző szezonban. A srácok mindent megtettek, amit kértem tőlük, jobb volt az edzéslátogatottság, átvariáltuk a programot is, egy erőnléti edző is segítette a munkánkat. Ez megmutatkozott abban is, hogy a meccsek végén sok gólt szereztünk, illetve alig kaptunk ebben a periódusban. Szoros az első nyolc mezőnye, a riválisaink ellen nyertünk, de hozzájuk menni fogunk a tavasszal, viszont előtte lesz egy kemény alapozásunk. Most még nem is kell erre gondolnunk, ki kell pihenniük magukat a játékosoknak, majd január 14-én kezdjük a felkészülést – fogalmazott Némethy László.
Fotó forrása: Szentesi Kinizsi / Facebook
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | MAKÓ FC | 73 |
| 2. | TISZASZIGET SE | 56 |
| 3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
| 4. | APÁTFALVA SC | 48 |
| 5. | ALGYŐ SK | 43 |
| 6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
| 7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
| 8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
| 9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
| 10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
| 11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
| 12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
| 13. | Székkutas TC | 17 |
| 14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |




