Megye III tabella megtekintése

A közös programok repítik a Mártélyt

Jótékonysági bállal zárják le az előző időszakot.

Őszi bajnok lett a megyehárom Tisza-Maros csoportjában a Mártély: a gárda ugyan csak jobb gólkülönbségével előzi meg a Csanádpalotát, de az élen tölthette a téli szünetet.

– Elégedettek sohasem lehetünk, de évről-évre próbálunk minél előrébb végezni a bajnokságban – kezdte értékelőjét Borbás Zsolt, a Mártély edzője. – Három évvel ezelőtt kezdtük a közös munkát, az volt a célom, hogy egy remek közösséget építsünk fel és érezzük jól magunkat hétvégente. Azóta kialakult a csapat gerince és akik érkeztek mind a csapatért szeretnének tenni. Lelkes és eredményes hozzáállásunkkal, tenni akarásunkkal sikerült támogatókat is találnunk céljaink eléréséhez. Sok munka van mögöttünk (heti két alkalommal edzünk) és még jobbak akarunk lenni egyénileg és csapatként is!

A tréner érdeklődésünkre elmondta, az őszi szezon során sok kellemes pillanatot éltek át közösen a srácokkal, de a legértékesebbek talán azok, amikor a szurkolók, feleségek, barátnők együtt ünnepelnek a csapattal vagy közös programokat szervezünk. – Nem megy a játék mindig gördülékenyen,de a harmadik félidőt biztos mi nyerjük!
Ha mégis egyet kellene kiemelni, számomra az volt, mikor Kovács Attila barátom látta, hogy szinte elfogytunk a következő fordulóra és azt mondta: ,,Két hónapja készülök a hétvégi darts versenyre napi 3 óra hosszában, de lemondom és megyek meccsre, csak nyerjünk a hétvégi bajnokin!” – na ez megindító volt… Fájó volt az egyetlen vereségünk a rivális Csanádpalotától hazai pályán, de ott az egész csapat a játékostársunk lánykérésére koncentrált a meccs helyett, aminek meg is lett az eredménye: 0-3, viszont a hölgy igent mondott! A hiányosságainkon dolgozunk, de azokat nem árulom el, mivel a riválisaink is olvassák ezt az írást – tette hozzá Borbás Zsolt.

A Tisza-Maros csoport őszi bajnokának labdarúgói decemberben 3-4 alkalommal fociztak kispályán, ez folytatódik januárban is. – Hagyományosan neveztünk a január végi Saller-kupára és február elején megkezdjük a tervszerű felkészülést a március 16-i rajtra. Előtte azonban március 9-én megtartjuk a II. Mártélyi Sportbált, mely jótékonysági bál. Ez tulajdonképpen a felkészülés lezárása, lazítás, ahol a szurkolókkal, támogatókkal, családtagokkal közösen mulatunk és várjuk a bajnokság folytatását – zárta Borbás Zsolt.

Fotó forrása: Mártély SK / Facebook

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei III. osztály

#Csapat nevePont
1.Szentesi Kinizsi II.60
2.CSANÁDPALOTAI FC57
3.RÖSZKE SK53
4.FC SZEGVÁR47
5.Szegedi Pázsit SE39
6.KISTELEKI TE37
7.Foliaplast-Bordány SK II35
8.ÖTTÖMÖS SPORTEGYESÜLET33
9.BAKS BARÁTI SE27
10.Újszentiván26
11.ZSOMBÓ SE26
12.Ruzsa KSE23
13.KSC Fábiánsebestyén17
14.PUSZTAMÉRGES FMC9
15.Kiszombor KSK0