Kedden is gyakoroltak a megyei csapatok

Három megyeegyes csapat is pályán volt.

A szerdai nap mellett már kedden is játszottak felkészülési mérkőzéseket a megyei futballcsapatok: a Hódmezővásárhelyi FC II. a Békés megyei I. osztályú Orosházi MTK-ULE vendége volt. A vásárhelyiek játéka a szünet után vált stabilabbá, aminek köszönhetően eltüntették az első félidőben összeszedett hátrányukat.

OMTK – HFC II. 2-2 (1-0)
HFC II.: Varga – Rau (Rác Szabó), Friedl (Pálinkó), Gyuris, Balog (Almási) – Surján, Siber (Marjai), Szőke (Rostás) – Bürgés (Faragó), Mohácsi (Becsek), Győrfi
Edzők: Bacsa Zsolt és Vinnai István.

– Ellentétes félidők után igazságos döntetlen született. Néhány rutinosabb játékosom csalódást okozott, a fiatalok a második félidőben sokkal jobban akartak, és jobban is játszottak – nyilatkozta Bacsa Zsolt, a gárda edzője a klub honlapjának.

Lejátszotta első felkészülési meccsét a Bordány SK is, amely a Kiskundorozsma vendége volt: Tóth János együttese mindkét félidőben kétszer volt eredményes, erre a dorozsmaiak „csak” fele ennyi góllal tudtak válaszolni, így a meccset a homokhátiak nyerték.

Kiskundorozsma – Bordány 2-4 (0-2)

FK Szeged – SZEOL SC U19 2-4 
Az FK gólszerzői: Imre, Makai.

Fotó forrása: Orosházi labdarúgás / Facebook