NB III tabella megtekintése

Sikerül-e kapaszkodni?

A tabella első felében található csapatokat fogadnak az NB III.-as csapataink.

Két, egyaránt a tabella első felében álló csapattal találkoznak az NB III. Közép csoportjának 23. fordulójában a Csongrád-Csanád megyei csapatok.

A Hódmezővásárhelyi FC először játszhat hazai pályán bajnokit idén, és azt a Budapest Honvéd II.-t fogadja, amely még a dobogóról sem feltétlen mondhat le, hiszen csak hat pont választja el a harmadik helytől. A vendégeknél persze nagy kérdés, milyen összetételű lesz a keret, ki játszik le majd le az NB I.-es csapattól: a múlt heti első meccsen egyébként meghatározó élvonalbeli játékos nem kapott szerepet a kispestieknél. Ott lehet viszont az a Török Kevin, aki a SZEAC-ban nevelkedett. A Vásárhely bravúros iksze akkor érhet igazán sokat, ha győzelemmel venné ezt az akadályt – ebben az esetben egyébként akár a kieső helyekről is eltávolodhatna a csapat.

Az SZVSE-nek sem lesz könnyű dolga, hiszen ahhoz a Dabas-Gyónhoz látogat, amely legutóbbi öt bajnokiján egyaránt veretlen maradt, a tavaszt pedig egy dunaújvárosi győzelemmel kezdte. Az Aczél Zoltán által irányított Dabas-Gyón nagyon masszív teljesítményt nyújt, kevés gól születik a meccsein, és a középmezőny biztos tagja – az SZVSE-nél persze a mentális dolgok dönthetnek, hiszen csapattársuk, Hatvani József halála érthetően megrendítette a csapatot.

A vasárnap 14.30-kor kezdődő HFC–Budapest Honvéd II. és Dabas-Gyón–SZVSE mérkőzésekről a csfoci.hu élő eredménykövetővel jelentkezik!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14