NB III tabella megtekintése

Pont nélküli vasárnap az NB III.-ban

Hétgólos meccset játszott a HFC.

Hiába vezetett kétszer is, még a szünet előtt, majd közvetlenül a fordulás után is gólt kapott a Hódmezővásárhelyi FC a Budapest Honvéd II. ellen. Tíz perccel a második félidő kezdetét követően ráadásul kényszerűségből kapust is kellett cserélnie Kandó Róbertnek, a teljesen nyílt mérkőzés azonban a hajrában dőlt el: ekkor két kontrával eldöntötte a meccset a Honvéd II.

Közel egy órán át jól tartotta magát az SZVSE a Dabas-Gyón otthonában, azonban a hajrában a tabellán előkelőbb helyen álló hazaiak eldöntötték a találkozót – hiába volt partiban az SZVSE, ez most nem ért pontot.

NB III. Közép csoport, 23. forduló

Hódmezővásárhelyi FC–Budapest Honvéd II. 2–5 (2-2)
Hódmezővásárhely, zárt kapuk mögött. Vezette: Molnár Réka (Vrbovszki, Ancsin).
HFC: Kandó (Weszelovszky, 54.) – Zahorán, Gyüre (Orovecz, 54.), Gyürki, Váradi, Molnár Á. (Rau, 70.), Mezei (Bata, 54.), Orosz, Ludánszki, Katona (Huszár, 81.), Tapiska. Edző: Kandó Róbert.
Honvéd II.: Dúzs – Török K., Csörgő, Eördögh (Zvara, 61.), Lukács, Németh B. (Kerezsi, 72.), László, Irimiás (Keresztes, 86.), Erdélyi (Benczenleitner, 61.), Buna, Kovács (Suleiman, 61.).  Edző: Simon Miklós.
Gól: Váradi (17.), Tapiska (31.), ill. Lukács D. (28.), Eördögh (46.), Irimiás (47.), Benczenleitner (89.), Keresztes (94.).

Dabas-Gyón–SZVSE 3–0 (0-0)
Dabas, zárt kapuk mögött. Vezette: Práth Dávid (Gordos, Chikán).
Dabas-Gyón: Megyeri – Bartucz, Száhl, Haszner, Molnár J. (Dunai, 78.), Popovics (Juhász, 85.), Ablonczy, Lucz, Karacs (Szabó P., 56.), Hirman, Grabant. Edző: Aczél Zoltán.
SZVSE: Zsibrita – Kormányos, Tóth I. (Bakó, 78.), Csamangó (Hatvani D., 69.), Beretka, Csanádi (Kelemen V., 49.), Fülöp, Dóra, Bodor (Oláh, 69.), Papp Á. (Pócs D., 69.), Zana. Edző: Paksi Péter.
Gól: Lucz V. (62.), Bartucz (68.), Ablonczy (91.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14