Bekerült az U21-es válogatott keretébe az MTK Budapest szegedi védője, Nagy Zsombor: azonban mégsem lehet ott az U21-es Eb-n, hiszen pozitív Covid-tesztet produkált.
– Vasárnap reggel derült ki, hogy pozitív lett a tesztünk, nem tudtuk hova tenni ezt, hiszen már átestünk ezen egyszer, és nem nagyon kontaktáltunk senkivel. Korábban voltak tüneteim, most viszont semmilyen tünet nem jelentkezett rajtam. Az első két nap nem volt egyszerű, hogy feldolgozzuk, ami történt. Schön Szabolccsal együtt nagyon sokat dolgoztunk ezért, hogy itt legyünk, most viszont ezzel keresztbe húzták a számításainkat – mondta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Nagy Zsombor.
Hozzátette, nagyon erős csapatok alkotják a csoportjukat a román, holland, német trióval, ugyanakkor a csapategységükkel szeretnének bizonyítani.
A teljes beszélgetést ide kattintva nézheti meg!
Fotó forrása: MTK Budapest




