Maradt a válogatottnál Kecskés Ákos

Nem súlyos a sérülése.

Megsérült Kecskés Ákos, a magyar válogatott világbajnoki selejtezős keretében is számításba vett védő. A Lugano hódmezővásárhelyi védője ugyanakkor marad a válogatott keretében, erről az MLSZ számolt be.

„Kecskés sérülésével két lehetőségem maradt: Daprelát küldöm be a helyére, vagy átállok négyvédős rendszerre. Utóbbi mellett döntöttem, így lehetőségem volt beküldeni még egy támadót a két csatár mögé” – mondta Maurizio Jacobacci a Lugano hivatalos oldalának.

Kecskés Ákos sérülése nem tűnik súlyosnak, ennek ellenére nem edzett a csapattal. Ugyanakkor a San Marino, vagy Andorra elleni mérkőzésre könnyen elképzelhető, hogy már a szövetségi kapitány rendelkezésére állhat – áll az MLSZ közleményében.