Szombat, 15 óra:
Hódmezővásárhelyi FC II.–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.
A HFC II. az elmúlt hetekben igen szűk kerettel állt ki, és ezúttal is alapvetően az határozhatja meg erejét, hogy kikre számíthat majd a szombati meccsen. A Szeged-Csanád GA II. lehetőségei is attól függnek, milyen kerettel dolgozhat ezen a meccsen, elsősorban mennyien játszanak le az NB II.-es csapattól ; mindenesetre mivel a két csapatot csak két hely és négy pont választja el egymástól a meccs előtt, szoros és fontos csata lesz ez mindkét fél számára!
Szombat, 17 óra:
Csongrád-Kunság Aszfalt–Székkutas
Igazi alsóházi rangadó, hiszen a 13. fogadja a 12. helyen álló csapatot, ráadásul a kutasiak csak egy egységgel állnak jobban, ami a megszerzett pontokat illeti. Az kérdéses, hogy a vendégek melyik arcukat mutatják, mert a tavasszal több olyan meccsük is volt, amelyen meglepetést is okoztak, viszont Tiszaszigeten nyolc, Kiskundorozsmán pedig kilenc gólt kaptak. A motivált és szervezett Csongrád ellen sem vár rájuk könnyed 90 perc – viszont a hazaiak lábában ott lehet a hétközi kupameccs.
DAFC Szeged–Kiskundorozsma
Utolsó öt meccsén csak egy pontot gyűjtött a DAFC, amely ráadásul legutóbb egy fájó vereséget szenvedett el a Mórahalomtól. Most viszont azt a Kiskundorozsmát fogadja, amely kirobbanó formába került – nem mellesleg ha Bordányban is nyerni tud, akkor megelőzi ellenfelét a tabellán, ennél nagyobb motiváció pedig aligha kell bármelyik csapatnak is.
Algyő–Mórahalom
Ugyan csak egy hely, de hét pont a különbség a két csapat között: az Algyő az utóbbi hetekben igen masszív teljesítményt nyújtott, ráadásul a hétközben idegenben győzte le a Szentest, és jutott tovább a kupában. Ezek alapján esélyesként is várhatja a Mórahalom elleni hazai meccset, a vendégek azonban épp a múlt héten mutatták meg, hogy nehéz helyzetben sem adják fel, így bizonyára alaposan meg kell izzadnia a hazaiaknak, ha otthon szeretnék tartani a három pontot.
ContiTech-Apátfalva–Szentesi Kinizsi
A forduló egyik rangadója, hiszen a negyedik fogadja a másodikat. Ráadásul olyan szempontból is kiemelt meccs, hogyha a Szentesi Kinizsi nem tud nyerni, akkor a Makó bajnok is lehet ebben a fordulóban – márpedig Apátfalváról kevesen, egész pontosan ketten tudtak idáig győzelemmel távozni. A hazaiak támadófutballja veszélyes lehet bárkire, viszont a Kurca-partiak taktikus játékkal meg is lephetik ellenfelüket: kimondottan jó meccsre van kilátás!
Makó–UTC
Már szombaton megkoronázhatják a Makót, ehhez persze az is kell, hogy a listavezető legyőzze a sereghajtót, de persze a futballban láttunk már példát az ellenkezőjére, meglepetésekre is. A találkozó abszolút esélyese a Makó, amely bizonyára minél hamarabb szeretné lezárni ezt a kérdést, és eldönteni a bajnoki cím kérdését: persze ez még nem hoz automatikusan feljutást, de egy fontos lépést megtenne ezzel a Makó. Az UTC-től a legjobbjára lesz szükség, hogy felvegye a versenyt a Maros-partiakkal.
Vasárnap, 17 óra:
Foliaplast-Bordány SK–Tiszasziget
A koronavírus után kérdéses, milyen állapotban tér vissza a Bordány, és kikre számíthatnak majd a játékosok közül, hiszen egy ereje teljében lévő Bordányt nem lenne könnyű feladat saját pályáján legyőzni. A Tiszasziget a kupában a Balástyát búcsúztatta hétközben, és ha a dobogó második fokán szeretne végezni, akkor ezt a meccset mindenképp hoznia kell.




