NB III tabella megtekintése

Vásárhelyi bravúr

Újabb három pontot szerzett a HFC.

Fontos meccset nyert meg a Hódmezővásárhelyi FC: a kék-sárgák ellen ugyan dominált mezőnyben az FTC II. az első félidőben, de Molnár Ádin szemfüles gólja után előnyben futballozhattak a hazaiak. Sőt, közvetlenül a szünet előtt egy szabadrúgást Őri ütött ki rosszul, amire lecsapott Bojtos, így közvetlenül a szünet előtt megduplázta a HFC előnyét. A második félidőben ugyan rögtön szépített a Fradi II., de a folytatásban nem tudott ziccerekig jutni a fővárosi csapat: mi több, a HFC többször kaphatott volna büntetőt. Szerencsére ennek nem lett jelentősége, a Vásárhely ismét nyert, és sikerével már 39 pontnál jár, és a 12. helyen áll.

Az SZVSE számára viszont nem sikerült a bravúr a Dabas ellen: a dobogón álló vendégek tulajdonképpen az első félidő hajrájában eldöntötték a meccset. Ezzel a vereséggel a kiesés szélére sodródott az SZVSE, hiszen hat meccsel a vége előtt 16 pont a hátránya a bentmaradó helyeket illetően.

NB III. Közép csoport, 32. forduló

Hódmezővásárhelyi FC–Ferencvárosi TC II. 2–1 (2-0)
Hódmezővásárhely, zárt kapuk mögött. Vezette: Erdélyi Bence (Dobos, Pálinkás).
HFC: Weszelovszky – Zahorán, Huszár, Váradi, Bata (Orovecz, 53.), Molnár Á. (Mezei, 75.), Orosz, Ludánszki, Katona, Tapiska, Bojtos (Tóth J., 90.). Edző: Kandó Róbert.
FTC II.: Őri – Arday, Szabó L. (Katona, a szünetben), Hajdú (Jones, a szünetben), Pócsik, Mazzonetto N. (Redzic, a szünetben), Molnár T. (Vida, a szünetben), Leandro, Könczey, Szabó R., Orosz. Edző: Máté Csaba.
Gól: Molnár Á. (10.), Bojtos (45.), ill. Pócsik (47.).

SZVSE–FC Dabas 1–4 (1-3)
Mórahalom, zárt kapuk mögött. Vezette: Molnár Réka (Vrbovszki, Pogonyi).
SZVSE: Zsibrita – Kormányos, Tóth I., Pócs, Csamangó (Bakó, 73.), Mészáros (László, 82.), Beretka (Laczi, 82.), Csanádi (Kelemen V., 73.), Oláh (Bodor, 73.), Dóra, Zana. Edző: Paksi Péter.
FC Dabas: Kersák – Forgács, Márton, Marsa, Ágoston (Szabó L., 61.), Vladul (Biró, 61.), Sziklási (Lévai, a szünetben), Kiss Á., Erdős, Horváth B. (Takács, 73.), Fritz (Földes, 77.). Edző: Szabó István.
Gól: Zana (15.), ill. Vladul (9.), Erdős (37.), Sziklási (43.), Földes (80.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14