Kialakult a legjobb négy csapat mezőnye a magyar kupa Csongrád-Csanád megyei selejtezőjében: az elődöntőkbe négy megyei I. osztályú csapat jutott be, így tehát már a sorsolásnál az is számít, melyik csapat neve bukkan elő először a két párharcban.
Pénteken 10.30-tól az MLSZ Csongrád-Csanád megyei igazgatóságán tartják az elődöntők sorsolását, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan, a csfoci.hu Facebook-oldalán ismét élőben lehet majd követni.
A játéknap május 19., 17.30: akárcsak az eddigiekben, úgy most is azonnali büntetőrúgások döntenek, ha valamelyik meccsen döntetlent hozna a 90 perc.
Megyénkből három csapat juthat fel a 128 csapatot felvonultató országos főtáblára, így az elődöntők vesztesei majd a szentesi fináléban egymás ellen eldönthetik, melyikük csatlakozik a két döntőshöz a főtáblán való szereplést illetően.
Az elődöntő mezőnye:
Algyő SK, Kiskundorozsma, Tiszasziget SE, Csongrád-Kunság Aszfalt




