Vendégek napja a megyeegyben

Fontos meccset nyert a Bordány Csongrádon.

 

Négy helyszínen is vendégsiker született a megyei I. osztály 23. fordulójának szombati játéknapján.

Mint arról online közvetítésünkben is beszámoltunk, a Tiszasziget a szünetre eldöntötte az érdemi kérdéseket a DAFC Szeged vendégeként.

Kiélezett meccset hozott a Szeged-Csanád GA II. algyői vendégjátéka: a szegedieknél ezúttal is többen szerepet kaptak az első csapatnál is számításba vett játékosok közül, és végül Dobronoky Viktor hajrában szerzett góljával mindhárom pontot elvitték Algyőről: a hazaiak a kupabravúr után hazai vereséggel folytatták.

Szintén a végjátékban dőlt el az Apátfalva–Kiskundorozsma meccs, bár ezt a vendégek tíz emberrel fejezték be. Az Apátfalva a csereként beszállt Radnai góljával húzta be a meccset, a Dorozsma pedig szűk félórát tíz emberrel futballozva is közel állt a pontszerzéshez.

Az első húsz perc végére már három gól is született Csongrádon, ahol hiába szerzett vezetést a hazai csapat, két perc alatt a vendégek október után visszatérő támadója, Szűcs Dávid, majd Fátyol Szilárd is betalált. Sőt, 4-1-re is elhúzott a nemrég edzőváltáson átesett csapat, a Csongrádnak pedig csak a szépítésre futotta.

Simán győzött a már biztos bajnok Makó a Mórahalom ellen, Babolek Zoltán mesterhármasig jutott.

Az UTC ugyan sokáig vezetett, de végül megfordította a meccset a Szentes: ezzel továbbra is éles a csata az ezüstéremért vívott harcban a Tiszasziget és a Kurca-partiak között.

Megyei I. osztály, 23. forduló

17 óra:

Csongrád-Kunság Aszfalt–Foliaplast-Bordány SK 2–4 (1-3)
Csongrád, vezette: Bartucz Tamás (Tihanyi, Kócsó)
Csongrád: Stankovics – Kanász-Nagy, Mészáros M., Szalkai-Szabó (Jovan, 56.), Szabó M. (Nyári, 85.), Szőrfi S., Hortobágyi, Kiss R., Deli (Berkes, 85.), Szántai-Kis, Borda (Bertók Á., 85.). Edző: Szűcs Róbert.
Bordány: Csúri – Szűcs D. (Révész, 88.), Popovics, Mihalkó (Kukli, 82.), Ábrahám, Abadzic, Fátyol, Kis L., Márki, Lőrinc, Szűcs Sz. Játékos-edző: Vasas Gábor.
Gól: Borda (12.), Kanász-Nagy (90.), ill. Szűcs D. (17., 38.), Fátyol (19.), Márki (53.).

DAFC Szeged–Tiszasziget 0–4 (0-4)
Bordány, vezette: Maurer János (Fodor, Szalai).
DAFC: Seres – Márki, Bozsó, Horváth H., Kovács P., Pető, Faragó, Petőfi, Festő-Szabó, Baka, Görbe. Edző: Terjéki Tamás.
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Zámbori, Szilágyi, Skribek B., Szabó D., Bálint D., Skribek Á., Albert, Kökény, Godó. Játékos-edző: Bernát Péter.
Gól: Bálint D. (9.), Albert (30.), Papp Á. (36.), Godó (45.).

Algyő–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. 0–1 (0-0)
Algyő, vezette: Kőhalmi Attila (Csöngető, Szűcs).
Algyő: Siska – Rádi, Pénzváltó, Heidrich, Varga G., Daróczi, Deák (Molnár G., 81.), Belovai (Bozóki, 76.), Lajkó, Pataki (Jernei, 76.), Szil. Edző: Podonyi Norbert.
Szeged-Csanád GA II.: Szántai – Paublusztig, Papp M., Rádai (Csizmadia, a szünetben), Illés, Deák, Kapic (Csehó, 72.), Tóth G., Dobronoky, Szűcs (Megyeri, 92.), Mészáros G. (Varga Á., 76.) Edző: Vágó Mihály.
Gól: Dobronoky (88.).

ContiTech-Apátfalva–Kiskundorozsma 2–1 (1-1)
Apátfalva, vezette: Vörös Gábor (Péter-Szabó, Suba).
Apátfalva: Köteles – Pataki, Varga V., Rakity, Kardos G. (Radnai, 58.), Béres (Keresztúri, 91.), Bartucz, Kardos Á. (Vörös, 92.), Varga Cs., Horváth K., Kóródi. Edző: Frank Csaba.
Kiskundorozsma: Rozs – Császár, Molnár K., Lóki, Szecskó, Ottlik Márk, Ottlik Máté, Fülöp, Takács, Heipl (Papp N., a szünetben), Bodonji. Edző: Ottlik Roland.
Gól: Kardos Á. (19.), Radnai (84.), ill. Ottlik Márk (5.)
Kiállítva: Ottlik Márk (63.).

Makó–Mórahalom 5–0 (2-0)
Makó, vezette: Bálint Dániel (Minda, Szabó L.)
Makó: Garamvölgyi – Belanka, Tamaskó, Juhász (Tóth T., 68.), Buzási, Seres, Horváth E. (Rabecz, 63.), Babolek, Zámbori, Magyar (Sirokmán, 75.), Pócs T. Edző: Siha Zsolt.
Mórahalom: Vígh – Vincze (Gercsó, a szünetben), Papp D., Budai, Kiss M., Kemenczés, Malatinszki Á., Malatinszki D. (Ördögh, 31.), Dobák N. (Bárkányi, 69.), Bokányi (Trója, 69.), Szalma (Szalai, 69.) Edző: Hadár Attila.
Gól: Babolek (5., 37., 51.), Magyar (64.), Buzási (76.).

UTC–Szentesi Kinizsi 1–3 (1-0)
Szeged-Újszeged, vezette: Ruzicska Máté (Aczél, Gargya).
UTC: Mészáros – Szántó, Nagy-Pál, Péczely, Sarnyai (Patocskai, 67.), Sós, Mágocsi, Pesti, Pusztai, Zsilinszki, Schneider (Valach, a szünetben). Játékos-edző: Szántó Dániel.
Szentesi Kinizsi: Verebélyi – Varga A. (Szeles, 74.), Légrádi (Péter, 71.), Koncz, Juhász Cs. (Berta, 89.), Antman, Bartucz (Prozlik, 68.), Molnár Zs., Szarvas, Bertók M. (Kerepeczki, a szünetben), Bertók G. Játékos-edző: Koncz Zsolt.
Gól: Szántó (32.), ill. Szarvas (58.), Prozlik (76.), Péter (87.).