Szerdán 17.30-tól az utolsó hétközi játéknap következik az NB III. Közép csoportjában: a Hódmezővásárhelyi FC a sereghajtó Majoshoz látogat, míg az SZVSE a Rákosmente KSK-t fogadja.
A 35. fordulónak nagyobb tétje a Hódmezővásárhelyi FC számára lesz: a vásárhelyiek ugyanis bentmaradó helyről várhatják a szezon hajráját, ráadásul most a már biztosan búcsúzó Majos vendégeként játszanak. A HFC ugyan megbotlott a hétvégén az Újpest II. ellen, azonban ha nyerni tudna szerdán, akkor már kézzel fogható közelségbe kerülne tagsága meghosszabbításának ügyében ; hiszen akár hétpontos előnybe kerülhet, de ehhez a többi eredménynek is úgy kell alakulnia. Az újonc majosiak a legutóbbi kilenc meccsüket egyaránt elveszítették, sőt, a legutóbbi három alatt gólt sem szereztek – mindez persze nem jelenti azt, hogy félvállról vehetné a meccset Kandó Róbert csapata.
Az SZVSE számára már ekkora tét nincs, hiszen az eldőlt, hogy a Vasutasok már nem tudnak bentmaradni az NB III.-ban. Papíron az ellenfelük, a Rákosmente KSK ügye még nem dőlt el, viszont öt csapatnak is meg kellene előznie a fővárosiakat ahhoz, hogy bajba kerülhessenek. Mondhatni tehát, felszabadultan játszhat mindkét csapat, és hogy ebből mi sül ki, azt nehéz megjósolni.
A szerdán 17.30-kor kezdődő Majosi SE–Hódmezővásárhelyi FC és SZVSE–Rákosmente FC mérkőzésekről eredménykövetővel jelentkezik a csfoci.hu!
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




