Játékosként nem valósulhatott meg, hogy kisvárdaiként legyen NB I-csapat tagja – a szakmai stáb tagjaként viszont igen. Három év után visszatér Kisvárdára Oláh Gergő, de már nem futballistaként, vagy legalábbis nem az első keret játékosként, hanem technikai vezetőként. Oláh Gergő középpályásként 2016-2018 között játszott várdai színekben, az elmúlt három évet pedig a Szeged 2011-Grosics Akadémia csapatában töltötte, ahol az NB III-as, majd a két NB II-es évben végig alapembernek számított – adta hírül a Kisvárda honlapja.
– Szerettek volna még két évet hosszabbítani velem Szegeden játékosként, de közben befutott a kisvárdaiak ajánlata, ami nagyon elgondolkodtatott. Révész Attila sportigazgató vázolta előttem, hogy technikai vezetőként számolna velem, ez a konkrét munkalehetőség a futball utáni életemre, hosszabb távra szól, nem beszélve arról, hogy azért tanultam az egyetem sportszervezői-rekreációs szakán, hogy ebben a szerepkörben dolgozhassak. Ugyan úgy érzem, három évet még bírtam volna a pályán NB II-ben, de nem valószínű, hogy akkor utolért volna ez a lehetőség – mondta a 32 éves Oláh Gergő régi-új klubja honlapján.
Oláh Gergő az NB III.-as tartalékcsapatban játékosként is szerepel majd a következő szezonban.
Fotó forrása: Kisvárda FC




