Izgalmas véghajrát hozott a megyekettő, hiszen a Balástya és az FK 1899 Szeged még a bronzéremért harcolt.
Egészen a 90. percig úgy tűnt, az FK előzhet, és odaérhet a dobogóra, hiszen ekkor még a Deszk vezetett a Balástya vendégeként, az FK pedig győzelemre állt a Csanytelek otthonában. Csakhogy mindkét helyszínen a ráadás pillanatai hozták el a hazai csapat számára az egyenlítést: mindez pedig azt jelentette, a Balástya maradt harmadik, az FK Szeged pedig a negyedik helyen zárt.
Meccs nélkül végzett a Mártély, elmaradt ugyanis a Földeák elleni meccsük. A Makó II. az utolsó fél órában alakította ki a nagyobb különbséget a Zákányszék ellen, a Sándorfalva Üllésen tudott nyerni. Tömörkényen egy gól döntött, ezt a hazaiak szerezték. Vereséggel, és így szerzett pont nélkül zárt a Nagymágocs, a Mindszent mindkét félidőben hármat lőtt a sereghajtó otthonában.
Megyei II. osztály, 30. forduló:
Szombat, 18 óra:
Makó II.–Zákányszék 6–0 (1-0)
Gól: Czebe Á. (37.), Vas K. 853., 66., 77.), Guti L. (69., 88.).
Üllés–Sándorfalva 1–3 (0-1)
Gól: Jánk T. (84.), ill. Huszka M. (4.), Tóth J. (67.), Tápai G. (88.).
Csanytelek–FK 1899 Szeged 2–2 (1-1)
Gól: Nagy I. (25., 95.), ill. Dóra J. (39., 63.).
Mártély–Földeák – ELMARADT
Nagymágocs–Mindszent 2–6 (1-3)
Gól:
Balástya–Deszk 1–1 (0-0)
Gól: Tóth I. (90.), ill. Kálmán K. (58., 11-esből).
Tömörkény–St. Mihály 1–0 (1-0)
Gól: Sarusi K. (29.).
(Fotó: FK 1899 Szeged)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei II. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | Deszk SC | 65 |
| 2. | MAKÓ FC II | 55 |
| 3. | SÁNDORFALVA SK | 50 |
| 4. | KSE BALÁSTYA | 48 |
| 5. | Tömörkény KSE | 47 |
| 6. | FK 1899 SZEGED | 46 |
| 7. | MÁRTÉLY SK | 44 |
| 8. | St. Mihály FC | 43 |
| 9. | Csanytelek SC | 34 |
| 10. | MINDSZENTI SC SE | 33 |
| 11. | CSENGELE KSE | 27 |
| 12. | ZÁKÁNYSZÉK KSK | 21 |
| 13. | ÜLLÉSI ISE | 20 |
| 14. | FÖLDEÁK TC | 12 |
| 15. | NAGYMÁGOCS SE | 0 |




