Nagyszerű tavaszt produkált a megyei II. osztályban a Balástya csapata: a gárda 11 meccses veretlenségi szériával zárta le a szezont.
– Mindenek előtt egy konkrét célt tettünk a csapat elé, ami a feljutó helyek valamelyikének megszerzésében fogalmazódott meg. Meggyőződésem volt, hogy a játékosállomány tudása alapján erre abszolút alkalmas, ehhez illően a téli felkészülésünk is meglehetősen tartalmas, és nehéz volt. A halasztott mérkőzéseink miatt február 6-án már bajnokit kellett játszanunk, így mindössze 4 hét állt rendelkezésünkre. A január 4-i kezdéstől számítva 14 edzés és 5 edzőmérkőzést tudtunk le, többek között olyan csapatok ellen, mint a Tiszasziget, Mórahalom, vagy a Dorozsma. Azt gondolom, már ezeken a mérkőzéseken is látszott, hogy jó szellemiségben, alázattal állnak a cél eléréséhez a játékosok, a téli időjárás ellenére is átlagban 17-18 fővel edzettünk, ebben az osztályban ez már önmagában beszédes – mondta Kiss Máté, a Balástya szezon közben kinevezett edzője.
A csapat drámai végjáték után szerzett bronzérmet, hiszen a Deszk ellen ugyan 1-1-et játszott, de ahhoz, hogy harmadik legyen, kellett az is, hogy az FK Szeged pontot veszítsen a Csanytelek otthonában – azon a meccsen is a hosszabbítás során változott az eredmény. A Balástya legutóbb 2008-ban szerzett érmet, akkor a megyei I. osztály bajnoka lett a csapat, a megyei II. osztályban pedig ennél jobban legutóbb az 1999-2000-es szezonban teljesített, amikor másodikként zárt.
– A szezonunkat illetően 17 bajnokit és két kupát vívtunk meg a tavasszal, habár a feljutást jelentő második helyet végül nem sikerült elérnünk, a morál mit sem romlott, ennek is köszönhető a szezon második felében elért 11 meccse tartó veretlenségi szériánk. Külön kiemelni mégis a Tiszasziget elleni MK meccset szeretném, azt gondolom szépen vizsgáztunk a megye „papíron” második legjobb csapata ellen. Szintén jelentős és felejthetetlen élmény a Deszk elleni záró bajnokink. Habár a bajnokcsapat egyik meccsen sem tudott minket legyőzni, a játékunkkal különösebben nem voltam elégedett ezeken a találkozókon, azonban a szezonzáró meccsünk utáni pillanatok szép emlékként maradnak meg valamennyiünk számára: az FK még játszotta bajnokiját Csanyteleken, bő 7 perc volt vissza abból a találkozóból a mi mérkőzésünk lefújása után. Mivel tudtuk az akkori eredményt – az FK 2-1-es vezetésével 3. helyen állt-, kissé szemlesütve vonultunk le a pályáról, azonban jött a telefon, hogy egyenlített a Csanytelek. A teljes, 22 fős játékoskeret, a még kint maradó tucatnyi szurkoló, ifista, és a Balástya családjához tartozó személyek egy emberként izgulták végig a hátralévő pár percet, hogy aztán hangorkánban örüljünk a végső sípszó bejelentésének, amivel a bronz végül is Balástyára került – tette hozzá Kiss Máté.
A klub már korábban bejelentette, hogy a következő szezonban is Kiss Máté irányítja majd a csapatot.
– Ami a munkámat illeti, az itt végzett munkám éles kontrasztban van az ezt megelőző klubjaimnál végzetteknél, bár nem én változtattam a módszereimen, de végre dolgozhatok annak tudatában, hogy csak a focival kell foglalkoznom, haszontalan beleszólások nélkül, egy kiváló, kulturált környezetben, remek körülmények között. A következő idényben is azért dolgozunk, hogy az első osztályba visszajuttassuk a Balástyát, ehhez minden adott. Sok balástyai van a csapatban, semmiképp nem szeretnénk ezen a vonalon jelentősen változtatni, azonban pár érkező valószínűsíthető – zárta a balástyai tréner.
(Fotó: Balástya Foci, Facebook)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei II. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | Deszk SC | 65 |
| 2. | MAKÓ FC II | 55 |
| 3. | SÁNDORFALVA SK | 50 |
| 4. | KSE BALÁSTYA | 48 |
| 5. | Tömörkény KSE | 47 |
| 6. | FK 1899 SZEGED | 46 |
| 7. | MÁRTÉLY SK | 44 |
| 8. | St. Mihály FC | 43 |
| 9. | Csanytelek SC | 34 |
| 10. | MINDSZENTI SC SE | 33 |
| 11. | CSENGELE KSE | 27 |
| 12. | ZÁKÁNYSZÉK KSK | 21 |
| 13. | ÜLLÉSI ISE | 20 |
| 14. | FÖLDEÁK TC | 12 |
| 15. | NAGYMÁGOCS SE | 0 |




