Megye II tabella megtekintése

Évek munkája ért be Deszken

Megmarad az erős mag a jövőben is.

2019-ben második helyen végzett, a tavalyi, félbeszakadt szezonban is második helyen állt, idén viszont sikerült megnyernie a megyei II. osztályt a Deszki SC-nek. A csapat kvázi rajt-cél győzelmet aratott, végig vezette a bajnokságot, amelyet végül nyolc pont előnnyel nyert meg.

– Bár a pontszámok nem ezt mutatják, volt ellenfelünk. Egy hároméves munka gyümölcse ez a bajnoki cím. Ezúton is szeretném megköszönni az elnökségnek az elmúlt időszakot, hiszen mióta edzősködöm, most dolgozhattam úgy, hogy csak azzal kellett foglalkoznom, ami az én munkám. Nem volt rajtunk teher, az elnökség azonban nyugtatgatott minket egy rosszabb eredmény után. A srácok nagyon komolyan vették ezt a dolgot, ők háborodtak fel, ha csak tizenketten-tizenhárman voltunk egy edzésen. Kiemelnék egy mérkőzést, mert a Tömörkény ellen idegenben éppen megvoltunk, rengeteg koronavírusosunk volt, többek között én is. Itt köszönném meg Csordás Józsefnek, hogy beugrott helyettem! Egyszer sem hivatkoztunk a vírusra, nem halasztottunk meccset, Tömörkényben pedig így tudtunk nyerni 4-0-ra. A srácok bebizonyították, hogy minden játékos ugyanannyit ér. Érdekes, hogy az első téli edzőmeccsünkön kikaptunk a Makó II.-től, majd a bajnokin megvertük őket 6–0-ra. A srácok vevők voltak a munkára, meg is tudták valósítani azt, amit elképzeltünk. Az is mindent elmond, hogy csak hat gólt kaptunk a tavasszal – összegzett Papp Endre, a Deszk edzője.

Bár a deszkiek szinte végig vezették a bajnokságot, a bajnokcsapat edzője azt mondta, ő minden mérkőzésen izgult.

– Szerencsére a fiúk egy pillanatig sem tették ezt. A keret 85%-a két és fél éve együtt dolgozik, pontosan tudták, hogy beérik majd az a munka, amit elvégeztünk. Kecsegtető ajánlatokat kaptak a kerettagok, de itt maradunk, én is és a játékosok is. Csak olyanok távoznak, akik munka miatt váltanak, vagy alacsonyabb osztályban folytatják a focit. Olyan fiatal srácokat sikerül igazolni, aki beleillik a koncepciónkba, látja, hogy itt érdemes dolgozni és játszani – tette hozzá.

Az ősztől tehát a megyei I. osztályban láthatjuk a csapatot, miután a klub vállalja is a feljutást.

– Tóth Tibor és Szabó László munkáját is köszönöm, mindent megteremtettek a nyugodt munkához. Ők azt mondták, hogy nem a Premier League-ről van szó, ahol a harmadik helyezett is feljuthat, csak akkor megyünk fel, ha megnyerjük a bajnokságot. Ez most megvalósult, sokat erősödtünk az elmúlt két évben. Remek utánpótlásunk van, hiszen minden csapat érmet szerzett, így nem biztos, hogy később szükség lesz külső erősítésre – zárta Papp Endre.

(Fotó: Kispéter Zoltán)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei II. osztály

#Csapat nevePont
1.Deszk SC65
2.MAKÓ FC II55
3.SÁNDORFALVA SK50
4.KSE BALÁSTYA48
5.Tömörkény KSE47
6.FK 1899 SZEGED46
7.MÁRTÉLY SK44
8.St. Mihály FC43
9.Csanytelek SC34
10.MINDSZENTI SC SE33
11.CSENGELE KSE27
12.ZÁKÁNYSZÉK KSK21
13.ÜLLÉSI ISE20
14.FÖLDEÁK TC12
15.NAGYMÁGOCS SE0