A Hódmezővásárhelyi FC és az SZVSE is döntetlent játszott az NB III. Dél-keleti csoportjának 23. fordulójában. A vásárhelyiek ugyanakkor kevésbé lehetnek ezzel elégedettek, hiszen a vezetés megszerzését követően a ráadás pillanataiban kapott góllal csúszott ki a kezeik közül a három pont.
Az SZVSE azonban vezetést tudott szerezni a forduló előtt éllovas Gyula vendégeként: a Vasutasok Lévai pontos lövésével kerültek előnybe, azonban nem sokkal később nem tudtak felszabadítani a kapu előtt, a sokadik lecsorgót pedig Zádori gyűjtötte be, akinek gyenge lövése azonban elsuhant a lábak mellett, és a bal alsóba pattogott. A végén még volt egy meccslabdája az SZVSE-nek, de kimaradt a ziccer, így maradt az 1-1.
NB III., Dél-keleti csoport, 23. forduló
15.00
Hódmezővásárhelyi FC–Pénzügyőr SE 1–1 (0–0)
Hódmezővásárhely, vezette: Hajdú Dávid (László, Vozár)
HFC: Vukman – Gréczi (Zana, 91.), Török, Sipos G. (Hegedűs M., 69.), Dóra D., Tóth P. (Mari, 69.), Hajduk, Zámbori D., Simon D., Povázsai, Rajsli (Mahler, 9.). Edző: Szűcs Róbert.
Pénzügyőr: Steer – Stoiacovici, Huszárik (Soós, 66.), Remili (Gál, 81.), Megyeri (Sztankó, 71.), Zöld, Bene, Bandi, Tóth K., Mlinárcsik, Labát (Harsányi, 81.). Edző: Gál István Róbert.
Gól: Fehér (71.), ill. Harsányi (94.).
16.00
Gyulai Termál FC–Szegedi VSE-G-Falc Kft. 1–1 (0–0)
Gyula, id. Christián László sporttelep, vezette: Nagy Norbert (Vilmányi, Győri)
Gyula: Kertész – Wéber, Zádori, Szabó P., Zelenyánszki (Trescsula, 57.), Czirok (Malkócs, 72.), Zabari, Vörös (Csicsely, 57.), Krajcsó, Sztankó (Szilágyi, 72.), Szabó Zs. (Katona, 59.). Edző: Ekker Attila.
SZVSE: Balogh Cs. – Kormányos, Csamangó, Dobronoky (Ábrahám-Fúrús, 65.), Rádai, Beretka (Kalapács, 65.), Mezei, Vas, Kéri (Albert, 89.), Papp Á., Lévai (Nagy B., 75.). Edző: Kelemen Balázs.
Gól: Zádori (68.), ill. Lévai (62.).
(Fotó: Hódmezővásárhelyi FC)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




