
Korán hátrányba került a Szeged-Csanád GA II. a pénteki bajnokin: egy beívelt labda szállt át mindenki fölött, majd a hosszún érkező Kubó a kapuba passzolt, 0-1. Mezőnyben veszélyesebb volt a Szeged, majd egy kiugratást követően Doncsecz lőhetett a kapuval szemben, de tekerése elgurult a kapu mellett.
A második félidő közel negyed órás csúszással kezdődött, mert nem volt világítás a Szent Gellért Fórumban. A közjáték után egy kapufával folytatódott a játék, Bakó kísérlete csattant a bal kapufán. A félidő felénél egyenlített a Szeged II., Pataki remek labdáját Doncsecz lőtte a bal alsóba, 1-1. Csakhogy egy percig sem örülhetett a döntetlennek a Szeged II., mert egy jobb oldali szabadrúgásra érkezett a hosszún Kerék, aki estében a bal alsóba pöckölte a labdát, 1-2.
A folytatás kevés helyzetet hozott, a szegediek rengeteg beadással próbálkoztak, de a vendégek védelme minden alkalommal hárítani tudta ezeket a labdákat. A ráadás pillanataiban Kerék lépett ki egy indítással, majd tolta el Nagy kapus mellett, de a kapufát találta telibe. A vendégek három kapuralövésükből kétszer gólt lőttek, ezzel elvitték a három pontot Szegedről.
NB III., Dél-keleti csoport, 11. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–BKV Előre 1–2 (0-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Fehérvári Patrik (Topálszki, Zahorecz).
Szeged-Csanád GA II.: Nagy Z. – Berta (Nagy S., 86.), Papp Á., Radics, Doncsecz, Fábiánkovits (Maronyai, 72.), Horváth M., Bakó (Lippai, 67.), Kovács G., Gyuga (Nagy D., 86.), Pataki. Edző: Andorka Péter.
BKV Előre: Szüsz – Reizer (Takács D., 78.), Balogh M., Forgács, Szabó N., Zoboki, Kubó, Rimóczi, Szántó (Kilin, 65.), Ihos, Kerék. Edző: Balogh Béla.
Gól: Doncsecz (66.), ill. Kubó (2.), Kerék (68.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |