
1–0-ra nyert a BVSC vendégeként a Szeged-Csanád Grosics Akadémia: a csapat győztes gólját pedig akárcsak a korábbi két győzelem alkalmával, most is Borvető Áron jegyezte.
– A játék minőségére rányomta a bélyegét, hogy hat napon belül ez volt a harmadik mérkőzésünk, és rendkívüli hőségben kellett játszanunk. Le a kalappal az egész csapat előtt, mindenki erőn felül akart és teljesített! Ez tipikusan egy egygólos meccs volt, amelyet szerencsére sikerült megnyernünk – összegzett a klub honlapjának Borvető Áron, a Szeged-Csanád GA támadója.
A csatár arról is beszélt, eddig a szezonban mindhárom szegedi győzelem alkalmával ő szerezte a győztes gólt.
– Sok meló van mögöttem, ami megteremti ezt nekem. Mindettől függetlenül nem szabad elfelejteni, hogy az óriási csapatmunkának köszönhető minden egyes sikerünk, még akkor is, hogyha ezeken a mérkőzéseken én voltam az, aki feltette az i-re a pontot.
Vasárnap a Csákvár ellen folytatja a szezont a Tisza-parti gárda, ennek kapcsán Borvető Áron elmondta, egy nehéz meccsre számít, de bízik benne, hogy népes szurkolótábor előtt győzelmet ünnepelhetnek majd.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | DVSC | 80 |
2. | VASAS FC | 79 |
3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
4. | PMFC | 64 |
5. | FC AJKA | 62 |
6. | BUDAÖRS | 59 |
7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
8. | SOROKSÁR SC | 57 |
9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
13. | BFC SIÓFOK | 45 |
14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
15. | DOROGI FC | 44 |
16. | SZENTLŐRINC | 42 |
17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
20. | DEAC | 23 |